A madarak éneke is megváltozott a karantén alatt

Elizabeth Derryberry, a knoxville-i Tennessee-i Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai tanszékének kutatója évek óta tanulmányozza, hogyan befolyásolja a madarak énekét a zajszennyezés.

„Jól hallották az emberek, hogy a karantén alatt másképp énekeltek a madarak: amikor mi elhallgattunk, ők töltötték ki hangokkal a teret. Mi felhagytunk a zajongással, a csendet elfoglalták a madarak, és azt hiszem, ez sok mindent elmond arról, mekkora az emberi tevékenység hatása a madárdalra és az állatok kommunikációjára, különösen a városokban” – mondta el a BBC hírportáljának.

A San Francisco-öböl régiójában élő koronás verébsármányok (Zonotrichia leucophrys) hangadásának évtizedek óta folyó kutatása lehetővé tette, hogy a tudósok összehasonlítsák a populáció karantén előtti és alatti énekét.

Meglepő eredményre jutottak: a csend hónapjai alatt a madarak finomítottak az előadásmódjukon, alacsonyabb frekvencián, „szexibb” hangon énekeltek, hogy párt találjanak és hogy területüket megvédjék.

„Amikor a karantén alatt csökkent a zajszint, daluk valóban szexibbnek hangzott a populáció többi madara fülében. Ez jól példázza, milyen gyorsan kigyógyul a természet az ember okozta zajszennyezés ártalmaiból” – magyarázta Derryberry.

A tavaszi kijárási korlátozások természetes kísérletként mutatták meg, hogyan reagál az emberi zajokra az állatvilág.

A Golden Gate híd forgalma az 1950-es szintre esett vissza, a közösségi hálón sokan arról számoltak be, hogy prérifarkasokat láttak sétálni a világhírű hídon.

A kutató szerint tanulmányuk újabb adatokkal bizonyította, hogy a „csendes tavasz” jót tett mind az állatvilágnak, mind az embernek. „Javítja az egészségi és a lelki állapotot is, ha több madárdalt hallhatunk” – mondta Derryberry.

A jellegzetes fekete-fehér csíkos fejű koronás verébsármányok megtalálhatók az Egyesült Államok és Kanada legnagyobb részén, éneküket régóta kutatják.

Különböző alfajai kicsit eltérő hangokat adnak ki, de mindegyikre jellemző a finom, füttyszerű bevezetés, az ezt követő kusza füttyök, majd a lezáró trillázó ének.

A San Francisco-öböl verébsármányainak hangját az 1970-es évek óta rendszeresen rögzítik. Közismert, hogy a városok környékén élő madaraknak az utóbbi évtizedekben meg kellett változtatniuk az éneküket, nagyjából úgy, ahogy egy zajos összejövetelen az ember önkéntelenül hangosabban kezd beszélni.

A tanulmány, amely a San Antonió-i Texasi Egyetem és a fairfaxi George Mason Egyetem kutatói közreműködésével készült, a Science tudományos lap aktuális számában jelent meg.

(MTI)