Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kezembe került az udvarhelyszéki vízözön (2005) rövid krónikája. Nem véletlenül vettem le a polcról. Kiáltott a címe rám – Tenger minden –, és sajdult belém az élmény tizenöt év után. Hát ennyire kiváltságos volt a székelység, hogy özönvízből is külön jutott neki? Nemcsak egyházfik könyörgései rázták az eget, talpon s védekezésben volt mindenki, akit idejekorán el nem vitt az áradat.
Volt még áradat, aminek nyomán csak a torony maradt meg Bözödújfaluból 1988-ban, de ezt a pusztítást a román fajgyűlölet vitte a falura, a román nép legszeretettebb fia utasítására. Ez a könyv a kezemben súlyos, akár az emlékezés a tehetetlenségben. Az ár az egyik román nemzeti ünnep, augusztus 23-án zuhant, különös „figyelemmel” Udvarhelyszékre. Hegyi Antal udvarhelyi lakos mondotta: „A kicsi unokám első kimondott szava az volt: tata. A második szó, amit kimondott a víz volt, másfél évesen… Szerencsém volt. A Jóisten megsegített.”
Varga Irén Siménfalván élte meg a csodaszámba menő özönt. „A házunkba se lehetett visszaköltözni. Az állatok nem pusztultak el szerencsére, kimentették a fiatalemberek… Minden megjárna, csak ne lennénk mind a ketten hetvennégy évesek.”
Nem serkentem az emlékeimet, de ide kell illesztenem az akkori román miniszterelnök kirohanását a hívei előtt: „maguk itt sápítoznak ahelyett, hogy csinálnának valamit, ahogy azt teszik Udvarhelyen…” Igen, ez volt a valóság. Ezt írta meg riporterek száza, ezt mondta az öreg székely is: végezzük, amit bírunk, aztán az Isten is megsegít.
A könyv nem a veszedelmet tárta-tálalta, hanem a székelység áldozatos sorsát, munkáját, önvédelmét a hatalmas sorscsapás idején és után. Nem írok hozsannát a népről, csak emlékezem, kezemben a háztáji „történelemkönyvvel”. Eszembe jut, hogy II. János Pál, a nagy becsű és örök emlékű pápa egyszer apostoli áldását adta a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórusra Vatikánban, és magyar nyelven mondotta: „Tanítsátok Isten népét szépen és áhítatosan énekelni. Apostoli áldásom reátok.”