Csak felelős magatartással győzhető le a koronavírus, és ezen csak a lakosság hozzáállása segíthet – hívta fel a figyelmet a megyei sürgősségi kórház igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján.
András-Nagy Róbert menedzser heti sajtóértekezletén közölte az esetszámok alakulását. Jelenleg a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 64 koronavírusos személyt ápolnak, illetve 9 gyanús esetük is van, utóbbiak között egy gyerek is található. A fertőző osztályon 47 beteget gondoznak, ők súlyos és középsúlyos állapotban vannak, jó ideje nincs tünetmentes megbetegedés – közölte az igazgató. Az elmúlt hetekben is súlyosbodtak az esetek, a jelenleg ápoltak 90 százaléka oxigénmaszkot hord. A sebészeten 12 beteget látnak el, közülük 6 brassói páciens, őket sebészeti, ortopédiai, nőgyógyászati problémákkal utalták be. Az intenzív osztályon öt beteget ápolnak, mind pozitív teszteredménnyel vannak bent, hárman súlyos, kritikus állapotban, ketten intubálva, kritikus állapotban. Az elmúlt egy hét alatt 35 pácienst engedtek haza a kórházból, de két haláleset is történt.
Az igazgató azt is elmondta, az esetszámok alakulásának függvényében az intenzív terápián az ágyakkal zsonglőrködni kell, napi szinten hoznak erről döntéseket, szerencsére Rotary-támogatások útján még 6 lélegeztetőgép kerülhet a kórházhoz, így remélhetőleg nem lesz gond. Ezzel összesen 18 lélegeztetőgép lesz a kórházban, ami azt jelenti, van elég ahhoz, hogy szükség esetén használni tudják.
András-Nagy Róbert üzenetet fogalmazott meg a lakosság felé: tőlünk függ a járványgörbe alakulása, nagyon fontos a felelősségtudat, a megelőzés. Kerülni kell a tömeget, a közösségi eseményeket, be kell tartani a szabályokat, viselni kell a maszkot, mert csak ezekkel lehet visszaszorítani a betegséget.
– Nem mindegy milyen immunrendszerrel kapja el valaki a betegséget, de az sem, hogy mekkora szerencsénk van. Sok minden múlik a szerencsén is, az erős immunrendszeren annak tekintetében, hogy miként manifesztálódik a betegség – mondta az igazgató.
Hozzátette: a maszkviselés nem okoz egészségügyi problémákat, ezt meg kell érteniük az embereknek, és senkit nem foszt meg szabadságától sem, hanem a felelős magatartás jele. Ezzel a növekedéssel rosszabbodik a helyzet, muszáj változtatni a közösségi viselkedésen – tette hozzá, példaként említve Argeș megyét, ahol a szigorítások nyomán harmadával csökkentek az esetszámok.
A sajtóértekezleten egy jelentős műtétről is beszámoltak, amelyet a kórház orvosai, – dr. György-Szakács Csaba sebész főorvos és dr. Mureșan Mihnea urológus főorvos – hajtottak végre, és amely újdonságnak számít a nagy klinikákon is. Mint mondták, egy 66 éves nőt műtöttek meg, akinek vesekő miatt elzáródott a vesevezetéke, és életveszélybe került. Először sztentet vezettek be, hogy a veséje működőképes maradjon, majd laparoszkópos műtéttel sikerült eltávolítani a nagyméretű, vesevezetékbe ékelődött követ, és biztosítani a veseműködést. A műtét jól sikerült, a beteg állapota optimális – mondták az orvosok. A műtét attól különleges, hogy nem nyílt sebészeti eljárással operáltak, hanem laparoszkópos megoldást választottak az orvosok.
most en csak azt nem ertem, amikor elkezdodott ez a cirkusz akkor meg nem kellett maszkot hordani, akkor is napi 2-3000 esetet regisztraltak…na ra par hetre bevezetted a maszk hordasat…ugyis eppen ugy terjedt…akkor hirtelen jottek a valasztasok…maszkot meg mindig hordtunk es hoppa par napra Covidka szabadnapot vett…addig nem terjedt sot orszagszerte alig jegyeztek 20-30 esetet azt is hazi karanteba tettek….lejartak a valasztasok…ujra jott Covidka teljes erobevetessel…napi 2-3000 eset ujra …nincsenek helyek a korhazakba…CSAK Covidos betegeket fogadnak…mas megdogolhet akar otthon, akar a korhaz kapujaba vagy ha ne adj Isten bejut a korhazba a folyoson….ujra szigoritasok vannak…na most kerdem en…ez vagy valami kurva okos virus…aggyal es erzesekkel rendelkezik vagy le van fizetve es csak parancsa tamad…jah es nem latom sehol azt a kurva sok beteget a kornyeken vagy kornyezetembe…nem halom a hulla hegyeket…Erdekes modon fejlodik ez a virus…tanul…okosodik…csak mi emberek butulunk es vakulunk meg…mikozben elveszitjuk allasaink..jogaink az elethez a levegohoz…