A középajtai Fekete Gólya

„Senki sem azért szereti hazáját, mert az nagy, hanem azért, mert sajátja” – ez az ókori filozófus Senecától származó mondás áll a középajtai Fekete Gólya panzió székelykapuján. A vendégfogadót a helybéli Gazdag Levente és felesége, Katalin igazgatja sikerrel immár 14 éve.

A dombok között megbújó, kis erdővidéki falu panziójának titka abban rejlik, hogy vendégei a csendet, a már-már elfelejtett falusi békességet, az egykori székely falu hangulatát keresik, és ezt itt mind meg is találják. A tömegturizmus időszakában érdekes dolognak számít, hogy a falusi élet egykori nyugalma is értékesíthető, és hogy azok, akiket egykor beszippantott a nagyváros, ma üdülni, pihenni térnek vissza a falusi környezetbe.

Gazdag Levente korábban a miklósvári Kálnoky-kastélynál dolgozott, ott érlelődött meg benne a gondolat, miután megismerkedett a falusi vendéglátás fortélyaival, hogy maga is nyithatna egy panziót. Így vásárolták meg Középajtán a 21. szám alatti házat, melyet vendégházzá alakítottak át: régi bútorokat vásároltak, restauráltatták azokat, ezzel már biztosítva a ház kellemes, régi időket felelevenítő hangulatát, és ha ehhez még hozzáadjuk a virágokkal, szőlőlugassal körülvett tornácot, a füves udvart, a kertet, rögtön érthetővé válik, miért keresik a turisták a Fekete Gólya panziót.

– Sokan vannak, akik ezt a fajta kikapcsolódást keresik, ezt szeretik, a csendet, a ragaszkodást a hagyományokhoz – mondta Levente.

Érdekes módon, mintegy négy éve több lett a román turisták száma, mint a többieké. „Azok jönnek ide, akik megunták a Prahova-völgy zsúfoltságát”– fűzte hozza, megjegyezve, hogy a románok körében növekvő népszerűség köszönhető a Kovászna megyét az utóbbi időkben sűrűbben látogató bloggereknek, a népszerűsítő internetes tartalmaknak is.

A panziónál megszálló vendégek első kérdése az, hogy mit lehet megnézni a környéken, de olyanok is vannak, akik csak pihenni jönnek: csak ülnek, és élvezik a csendet. A Vargyas-szoros az első meglátogatandó célpont, de Levente képzett idegenvezetőként nemcsak a természeti látnivalókat, hanem Erdővidék épített örökségét, népművészeti látnivalóit is ajánlani szokta vendégeinek. Olykor szekerezést, gyalogtúrákat is szerveznek nekik.

A sikeres működés ellenére, Gazdag Levente úgy tartja, hogy Erdővidék turizmusa még mindig fejleszthető, van út előre, csakhogy pillanatnyilag sokan, sokfelé inkább csak beszélnek erről, tettekre kevesebben vállalkoznak. A brassói repülőtér megépítése, a Barótról Brassó felé vezető megyei út feljavítása mind-mind ösztönző lehet azok számára, akik netán jövőt látnak a helyi turizmusban – a Fekete Gólya példája pedig bizonyítja, hogy igenis lehet – az egyszerű erdővidéki dolgok is lehetnek nagyszerűek, érdekesek. Érdeklődés van, helyi emberek kellenének még, akik vendégeket fogadjanak, és az értékeket nekik bemutassák.