Életstílusa a fotózás

Gál László ismerőseinek unszolására kezdte megmutatni a világnak fotóit, amelyeket saját, Transsylvanian tracker című blogjára töltött fel. Később a világhálónak köszönhetően felkereste őt a National Geographic televíziócsatorna is, így ennek segítségével megfelelő technikai felszerelést szerzett a természetfotózáshoz, vadfotózáshoz és -filmezéshez.

Szükségét érezte annak is, hogy a gyakorlat mellé elméletet is elsajátítson, ezért beiratkozott ökológia szakra. Ma már ökológusként dolgozik, de ez nem zárja ki kedvenc elfoglaltságát, a filmezést és a fotózást.

– Mi ösztönzött a természetfotózásra?

– Sok időt töltöttem a vad természetben, és megörökítettem a látottakat, majd mindezt néhány közeli ismerősöm unszolására kezdtem a szélesebb közönségnek is megmutatni. A legerősebb ösztönzést akkor kaptam, amikor a National Geographic csatorna felkeresett, és együttműködést ajánlott fel. Ez nyújtott megfelelő technikai hátteret a természetfotózáshoz, ezen belül a vadfotózás és -filmezés lehetőségeinek kitágítására.

– Teljes munkaidőben ezzel foglalkozol?

– Időközben szükségét éreztem, hogy rendszerezzem és fejlesszem az empirikus tudásomat elméleti szinten is, ezért egyetemista lettem, ami a mai napig tart. Eközben igyekeztem befejezni az Erdei sorozat megkezdett részeit, pályázatokra benevezni képekkel és filmekkel, de az idő nagy részét lefoglalják a tanulmányok, kutatások, és mindennek az anyagi hátterét is biztosítanom kell. Szóval a kérdésre a tömör válasz az, hogy idén már nem ez a fő foglalkozásom, hanem ökológusként dolgozom. Ez természetesen nem zárja ki a kedvenc szenvedélyemnek való élést.

– Nem a megszokott módon, érettségi után kezdtél egyetemre járni. Hogyan látod, ez előnyös vagy hátrányos helyzetet teremtett?

– Érdekes egybeesések sorozata folytán kerültem az egyetem közelébe, miután szerencsére elfogadtam a biztatást. Így történt, hogy én voltam a legidősebb diák az ökológia alap- és mesterképzésen, de legalább tudtam, mit akarok. Nagy előnyöm származik a tanulmányokból, és ezt igyekszem belevinni az Erdei sorozat mondanivalójába, valamint az elkövetkezőkben is ezt szeretném használni vezérfonalként a közösség természeti ismereteinek bővítésére.

– Térjünk vissza a fotózás területére. Hogyan tanultál meg játszani a fotók koncepciójával, kompozíciójával?

– Az analóg fotózás tanított meg a képszerkesztéstől az idővel való játszásig sok mindenre, a digitális technikára váltás mondhatnám könnyebbé tette a helyzetet, ugyanakkor csapda is, mert lankadhat a képzelőerő, ha nem dolgozunk valami különleges módszeren. A koncepció mindig a természetesség, az olyan események megörökítése, amelyek megélése csak keveseknek adatik meg. A vadfotózásban, de főleg a filmezésben tervezni lehet és kell is, de az élet úgyis felülírja. Sokszor örülök, ha az alapokat be tudom tartani abban a néhány pillanatban, amikor előttem a vad. Viszont amikor a jól kiérdemelt „szerencse” beáll, akkor is a lehetőségek szabnak határt, mert nem használok mesterséges leseket. Ezért a tervezés tág határok között mozog, és csak ritkán adatik meg, hogy a betervezett kép összejöjjön.

– Hogyan definiálnád a fotóidat és filmjeidet?

– A filmjeim természeti történéseket mutatnak be, dokumentumfilm formájában, míg a képek külön-külön ezen események pillanatait örökítik meg.

– Úgy érzem, jobban ragaszkodsz a filmezéshez. Miért?

– A fotós piac nagyon telített, és az elfogadott stílus nem áll közel hozzám, ezért tolódott a hangsúly a filmezés felé.

– Hivatásodnak tekinted a munkádat?

– Inkább az életstílusom része, a mondanivalóm tolmácsolására használt eszköz.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)