Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az 5–8. osztályos osztályfőnököm szólított így engem és még két barátnőmet. Nem tudom pontosan, miért. Talán, mert mindig, mindenhová együtt mentünk. Mindig kiálltunk egymásért, egymás igazságáért. Egyenlőknek véltük magunkat a felnőttekkel, tanárainkkal, szüleinkkel. Így minden rosszaságot, csínytevést, lógást, feleselést ennek számlájára írtunk. Nem akartunk a rendszer tagjai lenni, vezetni vágytuk a többieket, harcolni, ha úgy éreztük, nem tisztességes, ahogy velünk viselkednek.
Minden szülőértekezlet előtt rettegtünk kicsit, hiszen volt, amiről beszámolnia az oszinak. Anya néhány ilyen alkalom után úgy döntött, ő inkább azt hallgatja, ahogyan nagyobb fiát dicsérik, mintsem azt, hogy a jóra nevelt lányát besorolják a rossztevők közé. De nem változtunk évekig. Nem nőtt be a fejünk lágya – mondhatnánk így is. Hamar fel akartunk nőni, túlságosan hamar, és azt hittük, ez meg is történt.
Az élet velejárója pedig az, hogy bizony érsz, nősz, megbánsz, változtatsz. Külön utakra kerültünk, eltávolodtunk egymástól. Alapvető természetem, miszerint az igazság mindenekfölött létezik, azóta sem változott. De nélkülük már minek lettem volna grácia? Megtanultam, jobb néha befogni, tanulni, elfogadni. Sokáig bántam, ahogyan kicsiként viselkedtem. Hiszen a tanulás rovására ment a büszkeség, aminek voltak hátulütői gimnáziumban.
Egészen mostanáig szívesen visszamentem volna az időben, adtam volna egy hatalmas nyaklevest Barbirinkának (akkoriban így szólítottak, és akkoriban tetszett is), megfenyítettem volna, hogy néha hallgasson, legalább hetente egyszer tartsa csukva a száját, és ne menjen szembe mindennel, ami nem fogára való.
De most, ha belegondolok, büszke vagyok rá. Végül is kellett ez a makacs lány, hogy ezzé a felnőtté váljak, aki most vagyok. Hogy megszoktassa a körülötte lévőkkel, hogy bizony sosem fognak tudni beleszólni a lépéseibe. Mostanra mosolygok, ha valami nem tetszik. Ritkán harcolok az igazamért, lenyelek mindent, mint a túróspuliszkát. Kicsi Barbi, látogass meg néha!