Egy háromszéki pionír

Ádám Előd egyike azon sepsiszentgyörgyieknek, akik nagyon elrugaszkodtak szülővárosuktól, és egyike azoknak a keveseknek, akik vissza is tértek: 16 évnyi amerikai vargabetű után tavaly márciusban érkezett haza. Szerencsét próbálni ment, azt meg is találta, és egy kicsit haza is csempészne belőle. Közben jó nevű borszakértővé vált, rangos hazai és nemzetközi borversenyek bírálóbizottságainak tagja, és föltett célja, hogy az összesen 364 tagot számláló elit borásztársaság tagja legyen, azaz ő maga is birtokolja a Master of Wine (A borok mestere) titulust.

– Mennyire szokott vissza a háromszéki levegőhöz?

– Tavaly márciusban jöttem haza, de azóta is utazgattam, kapcsolatokat építettem, nászúton is voltunk, a feleségem mindenórás, a lányom most készül világra jönni. Még csak tapogatózom, keresem az itthoni lehetőségeket. Nem érzem, hogy sürgetne az idő, megalapozott döntéssel szeretnék újrakezdeni. Hazatérésem óta voltam már Magyarországon az év borait zsűrizni, Kolozsváron és Temesváron is borversenyeken. Az utóbbi különösen közel áll a szívemhez, a Rovinhudot egy Málnásról elszármazott korombeli, Szövérdfi Szép Zoltán szervezi, és az egész bevételt a fogyatékkal élőkre költi. Nagyon tisztelem ezt a kezdeményezést, szerintem egy társadalom érettségét az mutatja meg, hogy bánik a rászorulókkal.

– Egy borásznak Háromszék ugarnak tűnhet…

– Romániában most próbál talpra állni a borkultúra, ezt román vidékeken észleltem inkább, nagyvárosokban. Székelyföldön még inkább a pálinka- és sörkultusz él, a tömegeknek a mennyiség fontosabb, mint a minőség. Valamikor én is ezt vallottam, de kint felnőttem, és változtak az igényeim.

– Mesélne erről a folyamatról?

– Huszonöt éves koromban mentem ki, 2000-ben, akkortájt ugyanis rövid időközön belül több barátom is átlépte az óceánt, s én követtem őket. Persze, eleinte volt egy munkaszerződésünk, de annak lejártával több évig illegalitásban éltünk, dolgoztunk. Ez olyan nehéz periódus volt, hogy nem biztos, végigcsináltam volna, ha mi, barátok, akik együtt laktunk, kölcsönösen nem tartottuk volna egymásban a lelket. Először szakácsként dolgoztam egy cantoni étteremben (Connecticut államban), onnan egy másikba szerződtem pincérnek, mert azt hallottam, a pincérek sokkal jobban élnek a borravalóból, hiszen jelentősen megnövelhetik jövedelmüket, ha egy jó bort is eladnak a vendégnek. Innen kezdődik a szakmai karrierem, tanulni kezdtem a borokról, aminek következményeképpen először bordirektor lettem egy vendéglőben, azaz én felügyeltem a borok beszerzését, eladását, majd 2006-ban ügyvezető lettem egy másik étteremben. Ez gyakorlatilag reggeltől estig tartó munkát jelentett, magánélet nélkül. Sommelierként is dolgoztam, közben pedig folyamatosan tanultam, képeztem magam.

– Alig néhány év alatt nagyot lépett előre. Mégis hazakívánkozott?

– Már 3-4 éve foglalkoztam ezzel a gondolattal, majd 2015-ben megismerkedtem a feleségemmel, végül ő lett a legnyomatékosabb motivációm arra, hogy hazatérjek. Ellentmondásos módon pont a Facebookon ismerkedtünk meg, pedig elvből nagyon elleneztem az egész közösségi hálót. A neve ellenére közösségellenes, elvonja az emberek figyelmét egymásról. De mivel néhány szakmai eseményről azért maradtam le, mert csak a hálón hirdették, a csoportok ott szerveződtek, a tagságot ott értesítették, a sommelier kollégák ajánlották, én is legyek jelen a Facebookon. 2015 szeptemberétől tehát én is megtalálható vagyok a hálón. De visszatérve a hazajövetelre: Sepsiszentgyörgy remek hely gyermeket nevelni, és én szeretném, ha az én lányom is a nagy rokonságban, unokatestvérek és nagynénik, nagybácsik között nőne fel.

– Mit talál a legjobb amerikai „hozománynak”?

– A szakmai tudást mindenképpen, de magamról, az emberekről is sokat tanultam, és gazdagabb lettem egy más nézőponttal.

– Amerika tényleg a minden lehetőség országa?

– Igen. Szerencsém is volt, de azzal is tudni kell élni. Nekem még az akcentusom is előnyömre vált, mert a helyiekben volt egy pozitív előítélet, hogy egy európai biztosan jobban tudja, melyek a jó borok. Európában ugye pár évszázaddal régebbi hagyománya van a borkészítésnek, ami egyértelműen a katolikus szerzetesek érdeme, Amerikába is általuk került el Mexikón keresztül.

– Hol készülnek a legjobb borok? Önnek mi a kedvence?

– Vannak jó amerikai borok is, de az európai borokban van valami feszültség, energia, vibrálás, és én ezt keresem. Az ásványos borokat szeretem, vagyis a szárazakat, de nehéz a top hármast kiválasztanom. Most a 78-as Romanne Conti La Tache-ra, 96-os Krug Close de Mesnil-re és a 61-es Pontet Canet-ra szavaznék, de az aszúborokat is szeretem, például a tokajit vagy a somlói vulkanikus talajokon termő szőlőből készülteket, hogy néhány helyi vonatkozásút is említsek.

– Megismeri a hamisított bort? Állítólag sokat már pasztillákból gyártanak.

– Nem tudom, nem volt még szerencsém hozzá. Furcsa nekem, hogy itt, ahol olyan olcsó a szőlő, meg kell pancsolni a bort… Nem hamisításnak, de mindenképpen csalásnak nevezem, hogy néha koncentrált szőlőmustot kevernek hozzá, vagy faforgáccsal ízesítik, hogy keltse hordóban érlelés benyomását. Egy másik szinten viszont igazi, minőségi óborokat is hamisítanak, például az eBay-en árulják egy-egy kiváló évjárat drága feliratos palackjait, mert azokban el lehet adni kevésbé jó borokat is.

– Most mik a prioritásai?

– Mint mondtam, a születendő gyermekem, és megalapozni az itthoni szakmai életem, de nem mondtam le arról sem, hogy bekerüljek a Master of Wine-társaságba. Egy évben csak egyszer lehet vizsgázni, a tavaly megpróbáltam, nem sikerült, viszont elég közel voltam a sikerhez, így jövőre újra megpróbálom.

– Mit kell tudni ahhoz, hogy megszerezze azt a címet?

– Mindent a borról, de már a szőlőtermesztésről, szüretelésről, derítésről is, aztán a szűrésről, palackozásról, szállításról, eladási marketingről, a borkereskedelem törvényi szabályozásáról különböző országokban, az adózásáról, de a borhamisításról és a borászszakma eseményeiről, trendekről, áramlatokról. A 14 esszén kívül, amelyeket a fenti témakörökben négy nap alatt kell megírni, három egymást követő nap 12 fehér, vörös, illetve vegyes bort is vakon megkóstolva kell értékelni, a minőségét, a származási helyét, készítésének módját, esetleg évjáratát is megmondani.

– Azt mondta, egyértelműen pozitívan élte meg az amerikai éveket. Akkor mindenkit arra biztat, menjen ki szerencsét próbálni, világot látni?

– Nem. A kint levőket biztatom arra, jöjjenek haza, ha kicsit nehezebb is ez a pálya. Az AEÁ-ban is voltak nehéz hetek, hónapok. Van barátom, aki megpróbált itthon egy belsőépítészettel foglalkozó céget felépíteni, de nem boldogult az embereinek azzal a mentalitásával, „ne foglalkozzon, jó lesz az úgy is.” Végül Sopronban telepedett le. Én elvből nem égettem föl magam mögött minden hidat, az utolsó munkahelyemre bármikor visszafogadnak. Nem tartom teljesen kizártnak, hogy valaha visszatérek Amerikába, de én annál csökönyösebb vagyok, mielőtt lépnék, legalább egyszer törjön bele a bicskám valamibe itthon. Én ott vagyok igazán boldog, ahol a családom van, és most értük hajtok.