Kedves , sokatmondó íràs,ilyen volt akkoriban városunk lakóinak mentalítása , gratulálok a szerzőnek, akinek felmenőit személyesen ismertem.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Harangkötélként ömlik a földre a tiszta fehér hó. Négyéves lehetek, fogom nagytatám erős kezét, és baktatunk a legalább egyméteres hófehér labirintusban a Kálvin térről a Martinovics utca felé. Szenteste van és mi, ahogy minden évben, angyalkereső utakra indultunk. Emlékszem, minden házban égtek a fények, csillogtak a karácsonyfák. Tóth Olga doktornő háza méltóságteljesen elterült a hóesésben. Hatalmas ablakaiból kicsusszantak a fények, átnyargaltak a fejünkre. Szerettem hozzá járni. Neki volt a világkerekségen a legszebb babája. Porcelán feje és földig érő csipkés ruhája volt. Amikor beteg voltam, a lakásán fogadott, ilyenkor a vizsgálat után mindig karjaimba tette a babát.
A hetvenes években mindenki ismert mindenkit a városban. Az emberek beszélgettek egymással, érdeklődtek, törődtek egymással. Nagymama diós meg mákos kalácsot vitt a szomszédoknak, és gondja volt az utcában lakó szegényebb családokra is. Segítettek rokonon, szomszédon, ismerősön. Engem soha nem küldtek el, soha nem titkoltak előlem semmit. Láttam a fájdalmat, a bánatot, az örömöt.
Adventi időben összeült a nőszövetség. A kisegítő iskola egyik nagyobb termében gyülekeztek, de jöttek a férfiak is, és ott volt az utca összes gyereke. Süteményeket hoztak, forró teát főztek, és párnát töltöttek, amit karácsony közelségében elvittek az árvaházakba. Ma is látom őket. A férfiak beszélgetnek, az asszonyok pedig tömik az egyre szálló tollakat a hófehér vászonba. Karácsonyi örökséget hagytak rám. Megértették, hogy az otthon falain kívül is van élet, és hogy a szeretet a cselekvésben és a törődésben mutatkozik meg.
Harangkötélként ömlik a földre a tiszta fehér hó. Nagytata mesélt, játszott velem, és vitt, egyre csak vitt azon a soha véget nem érő angyalkereső úton. Tudtam, az örömhír majd az otthonunkban talál ránk, de nem akartam megbántani, hagytam, hogy vigyen, együttlétet kínált nekem, az otthon ténykedő asszonyoknak pedig segítséget nyújtott. Amikor hazaértünk, szólt a csengő, a szobákat bejárta a melegség, kalács, töltött káposzta meg kolbász illata lengedezett. A nehéz, dolgos mindennapokból csodát teremtettek, varázslatot. Imádtam a babákat, a kiságyat, a babakocsit, de legjobban a meséskönyveket. A csempekályhában táncoltak a fénytündérek, időnként előmerészkedtek és nevetve megforgatták a könyveket. Ilyenkor édesanyám elolvasott egy-egy mesét. Mindenki hallgatta. Nagymama kalácsot vágott, vagy varrogatott, nagytata minden bizonnyal babrált egy elszakadt csizmán. Suszterként képes volt az angyalok agyontaposott kiscipőiből is fényes topánkát varázsolni. Nagymamám palotaként tornyosuló hájas tésztáit pedig felfalták a manók. Végül édesanyám nevetése hozott vissza minket a valóságba és gondoskodásától fényes lett a szenteste. Egyszerűen éltek, sokat dolgoztak, jó emberek voltak, a cselekvő szeretetből mutattak példát. Karácsonyi örökséget hagytak rám. Megtanítottak örülni mindannak, ami éppen van, megtanítottak hálásnak lenni. Soha nem kérdezték, mihez lenne kedvem, csak felkaptak és vittek az angyalok hófödte útjain.
Időnként arra gondolok, jó lenne visszaadni a világnak a régi idők karácsonyát. Az egyszerűséget, a meghittséget, a közösségben megélt csodát. Minden karácsonykor a hála és szeretet tölti el szívemet. A hála, hogy felneveltek, hogy példát mutattak, hogy megtanítottak arra, hogy az angyalok hófödte útjai is járhatóak. Sok mindent nem kaptam meg karácsonyi ajándékként, de nem is vágytam rá. Karácsonyi örökséget kaptam. Szerintem ez a világon a legnagyobb ajándék. Minden karácsonykor angyalkereső utakra indulok. Most már egyedül. De érzem, hogy minden gondolatomat, cselekedetemet vigyázzák és segítik. És azt is érzem, hogy a harangkötélként földre omló hóesésben ők engem mindig nagyon szorosan átölelnek.
Kedves , sokatmondó íràs,ilyen volt akkoriban városunk lakóinak mentalítása , gratulálok a szerzőnek, akinek felmenőit személyesen ismertem.
Gratulálok, áldott ünnepeket!
Meseszép, Emese! Áldott Karácsonyt!