A nyomor, önkény és emberi méltóság lábbal tiprása ellen 1989. december 15-én fellázadt Temesvár, magányosan és halálmegvető elszántsággal küzdött a kommunista diktatúra sötét erőivel. A szabadság zászlója alatt felsorakozott hősök óriási véráldozata azonban nem volt hiábavaló, mert példájuk megkésve ugyan, de máshol is követésre talált. December 20-án Aradon, 21-én Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron és végül Bukarestben is utcára vonultak a kisemmizettek és elnyomottak.
Sepsiszentgyörgyön a Ceauşescu- és rendszerellenes megmozdulás december 22-én a nehézgépgyárban (IMASA) dolgozók felvonulásával kezdődött, hozzuk csatlakoztak a többi üzem dolgozói és az értelmiségiek is. Háromszék fővárosának lakói egy átvirrasztott éjszaka után és a súlyos következmények tudatában szánták rá magukat erre az elkeseredett lépésre. Temesváron és a melléje felzárkózott városokban ugyanis már bebizonyosodott, hogy a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó diktátor és támogatói a legborzalmasabb gaztettek elkövetésétől sem riadnak vissza. Ezt sortüzek, lánctalpak és bunkósbotok által kioltott életű áldozatok százainak a példája bizonyította. A fejét végre felemelő, derekát kiegyenesítő népet azonban már a fegyverek elrettentő erejével sem lehetett a rabság és hallgatás falai közé visszakényszeríteni.
A pártbizottság elé érve hatalmas billenőkocsik és állig felfegyverzett kiskatonák sorfala állta útját a többezresre duzzadt tömegnek, és a környező tetőkről géppuskacsövek meredtek rá. Arra viszont az elvtársak és pribékjeik nem számítottak, hogy a halál árnyékában elillan a félelem, és mindenkit egyetlen szándék vezérel: megszabadulni a több évtizedes semmibevevés, nincstelenség és megalázás koloncától, bármilyen áron.
Az egymással farkasszemet néző felek bölcsességének, valamint az események szerencsés alakulásának köszönhetően Sepsiszentgyörgyön a vérfürdő elmaradt. A diktátor házaspár elmenekülésének hírére a helyi kiskirályok és szekusok kereket oldottak, a katonák pedig átálltak a felkelőkhöz, akik így győztesen és veszteségek nélkül kerültek ki a több órán át tartó vészterhes huzavonából. Akkor még nem sejtették, hogy mi vár rájuk…
Tankó Vilmos volt a parancsnok neki köszönhető, hogy nem volt vérfürdő. Most éppen „megköszönik” a mai pünkösdi királyok.