Régmúlt szilveszterek

Mióta az eszemet tudom, mindig óriási készülődés előzte meg az esztendő utolsó napjának történéseit. Ebbe sok minden belefért, ilyenkor rendezték legtöbbször a tartozásokat, meg szokták adni a kölcsönkért gabonát, az egész ünnepi hétre megfogadott cigányzenekarnak ilyenkor szokták összeszedni a mulatságszervezőkkel megállapodott fizetséget.

Volt úgy, hogy a pénzhígulás miatt terményben egyeztek meg a legényekkel a zenészek, és egyik alkalommal, mivel az én bátyám is rendező volt, szánkóval mentem a többiekhez, s megrakták a szánkót mindennel, ami az egyezségben volt. Az akkori szilveszteri búcsúzás fénypontját kétségtelenül a színdarabos bál képezte, ez soha, egyetlen esztendőben sem maradt ki. Ilyenkor összefogott a tanítói kar a hivatalnokokkal, a képzettebb falusi fiatalokkal, s olyan előadásokat rittyentettek, amelyekre évekkel később is emlékeztek.

Így emlékszem én A falu rosszára is, Tóth Ede népszínművére, amely megszületésekor, 1874-ben száz aranyas pályadíjat hozott a szerzőnek, s kétségtelenül olyan népszerűséget, amely még ma is tart. És nem feleslegesen! Hiába változtak az ízlések, a szokások, még ma is szívesen ülnek be az emberek a kultúrházba, ha A falu rossza szerepel műsoron. Bátortalanul jegyzem meg: időnként hivatásos színházaink is leverhetnék a port egy-egy ilyen megrozsdásodott darabról, s felkínálhatnák legalább azoknak, akik ezt még mindig kedvelik…

Nekem azért is emlékezetes ez az otthoni, bögözi előadás, mert a katonaságtól, kényszerbányászkodásból hazatért unokabátyám volt a főszereplője, aki úgy érettségizett le Petrozsényban, hogy a szénbánya mélyéről munka végeztével feljőve, azonnal indult gyalog át a hegyen a vizsgáztatók elé, akik – bár tudnám a nevüket! – addig nem fogtak hozzá a vizsgáztatáshoz, amíg a kulákság miatt bányászkodó legény meg nem érkezett. És ő olyan beleadással játszotta szerepét, énekelte az azóta is nagyon népszerű, Én vagyok a falu rossza egyedül kezdetű nótát, hogy abból kiérződött nem csupán a szerelmi bánat, de a szénbánya mélyén eltöltött katonaévek minden keserűsége. Én hiszem, hogy egy idő után mindenkiben, ha bevallja, ha nem, felidéződik egy-egy ilyen esemény, régmúlt szilveszterek megismételhetetlen varázsa.