A lyukakon a jövőbe látni

Csütörtöki lapszámunkban kimondottan örömmel olvastam a kovásznai Lyukaskő Egyesület tevékenységéről. Mert minden öröm fokmérője, mennyit használ a népnek, a nemzetrésznyi magyarságnak a kezdeményezés. Ezért „kérődzöm” vissza a derűs írást. Igen ám, de máris – és szintén a magunk közössége révén – társítom a Lyukaskő Egyesületet a híres-neves Likaskővel. A Kovászna főterén 2006-ban az 1956-os októberi szovjet-kommunista ellenes forradalom emlékére állított Lyukaskő „nagybátyja” a híres Korond felső határában áll, Likaskő a neve, egész sor legenda kapcsolódik hozzá még az ős múltból, tán még a kereszténység előttről. Éppen ezért társítom a korondi legendás Likaskövet a kovásznai Ferencz Botond és Szabó Levente Lyukaskövével; meg azért a közösségi szándékkal dolgozni, a közért cselekedni akaró jövővel, amely mindannyiunkat összecsombolyít a megmaradás, a helyt maradás átfogó, közös ügyeiben.

A korondi Ambrus Lajos főszerkesztő összeszedte a Likaskő legendáit, milyen időket láthatott ezer évvel ezelőtt s mit ma, aki a likon átnéz, és tova az Oltárkőre lát. Ha Isten éltet – s már mért ne éltetne?! –, majd valakik összeszedik a bő jövendőben a kovásznai óriási Lyukaskő-társaság viselt cselekedeteit, építő tevékenységének valóságos legendáit is. Hiszen az ottani hatalmas kő igen hasonlít – legalábbis az én mellkasom bal oldalán – a korondi hegyoldalban gőgölő Likashoz. Éppúgy, ahogy hasonlatos a Kovászna fölötti Tündérvölgyben megtörtént édes csók a Korond fölötti Kalondatetőn megtörtént másik édes magyarhoz.

A kovásznai, több tonnás ’56-os emlékeztető kő lyukán, aki átnéz, megképzeli magában a szabadság súlyát, meg annak az éltető-röptető lelkét is. A korondi Likaskő székely oltalmazóit szívesen látják Kovásznán is, minden bizonnyal. Nosza, menjen sze’ a futár hegyről hegyre és zöld asztal mellett fogjanak kezet mindkét oldalon, miközben átnéznek cselekvő szép szándékkal e mostani romániai kocsmán az ország- és nemzetépítő jövendőbe, együtt. Vannak ablakaink, amelyekből kinézve – közös dologidőkbe láthatunk. Mert nekünk mindenről a magyar–székely jelen s az abból szerteágazó jövő jut eszünkbe. Nem is tagadjuk.