Minden alkalommal arulok vezettek fel az ellenseget.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Évekkel, jobban mondva évtizedekkel ezelőtt mesélte egy frissen létrehozott üzlet vezetője, milyen előnyei vannak azoknak az erdélyieknek, főleg magyaroknak, akik bukaresti raktárakból, nagybani lerakatokból hordják áruikat itthoni eladásra. A fordulat után tétova lépésekkel elinduló árusaink zsebe nem volt megtömve pénzzel, ők arra a becsületre alapoztak, amelyre mindenkor oly büszke volt főleg a székely ember. Nála az egy másnap is egy volt, és ha belecsapott a másik tenyerébe, az erősebb volt a papirosnál.
Nos, akiről szó van, az Bukarestből erre a szóra alapozva hordta ide a televíziókat, elektromos eszközöket úgynevezett pausáléban, azaz átalányban, s mindig akkor fizettek, mikor eladták. És ment is minden, mint a karikacsapás, amíg be nem szálltak azok is, akiknek a szavára már a fővárosiak sem adtak. Nos, mindez a Békás-szoros elorozásával kapcsolatosan jutott eszembe. Lehet, sántít a példa, de valahogy ugyanaz az eset játszódott le, csak éppen a gyergyóiak kárára.
Ama hamis térkép, iromány, beadvány – legyen akármi –, amelyet aláírt az akkori alpolgármester, tényleg félrevezető lehetett, ő elhitte, amit neki mondtak, s bizonyára bele sem nézett abba, amit az orra alá dugtak aláírásra. Nyilván, emberi körülmények között ezt a másik félnek is el kellene ismernie, de látott már valaki visszalépést hasonló helyzetekben? Most bánkódhatnak a gyergyóiak, bánkódhatunk mi mindannyian, akik oly sok gyönyörűséget leltünk a szorosban és környékén. A szoros megmarad, de a levegője már egészen más lesz. Csak körül kell nézni, s mindjárt tapasztaljuk ennek valóságát.
Azt nem tudom, csak azon az egy aláíráson múlott vagy sem a szoros sorsa, de azt igen, az egyik ottani erdész mesélte, hogy jóval az Úz-völgyi támadás előtt, hónapokkal korábban jelezte Hargita megyei és községi elöljáróknak, hogy valami készül, valamit valakik készítenek. Nem olyan hirtelen jött a mostani csata, mint a világháború vége felé, mert oda sok mindent fel kellett hordani, s hordták is.
Lehet, van némi túlzás abban, ahogyan én látom ezeket a dolgokat. Ám mint a jó sakkozónak, előre kell(ene) látni a készülő és közeledő lépéseket. A parlament első üléseinek egyikéről, amelyen az alkotmányt fogadták el, K. K. felállt, s elhagyta tiltakozásképpen a termet. Senki sem követte. Ő látta, hogy mi következhet, a bent maradók nem fogták fel. És lett, ami lett!
Minden alkalommal arulok vezettek fel az ellenseget.
Elöbb vagy utóbb, úgy is elnyalták volna, hiszen ösi román föld.