Minek örvendezik az irigység?

Milyen is az ember! Ha kedvezőtlenül alakulnak a dolgok, a magán- vagy közösségi ügyek előmenetele – kiváltképp kisebbségi körülmények között! – akadályoztatik, kéznél van a magyarázat: ilyen-olyan személytelen hatalom az oka ennek is, annak is. Nem tagadhatjuk, hiszen több évszázados fájó tapasztalatok gyűltek fel bennünk az éppen regnáló hatalmak packázásaival vagy éppen durva beavatkozásaival, közösségeinket bomlasztandó. De mindez csak részigazság. Köztünk, egyes emberek között, illetve bennünk is terjed a kór, amely hátráltatja a jó ügyek természetes folyását, mérgezi kisebb-nagyobb közösségeink életét, s erőink ezeknek „köszönhetően” bizony szétforgácsolódnak. Mondhatnám, porlunk, mint a szikla…

Nem kell ahhoz szakirányú felsőfokú végzettség, hogy ismerőssel találkozva s szót váltva észrevedd benne a kisördögöt, a műmosollyal leplezett gonoszságot például. Még akkor is így van ez, ha gyakorta szajkózza egyik-másik az ellenkezőjét: más sikerén örülni az igazi öröm! Más pedig azt játssza meg, mikor bajban vagy, hogy mennyire együttérez veled. Egyik is, másik is képmutatás a javából!

Sokan azt tartják, hogy sok irigyed és kevés szánakozód legyen. Bizonyára a versenyszellem viszi előre a világ dolgait, de hogy az irigység nem versenyre ösztökéli az embert, ebben egyetérthetünk. Legalábbis én ezt tapasztaltam nem egyszer kisvárosi környezetben mérvadónak tartott ismerős esetében is. Látszott, versenytársai között sereghajtó az illető, a más pályán haladót mégis lekicsinyelte. Megtörtént, még színlelni sem tudta vagy akarta eredendő irigységét azzal szemben, aki nem a versenytársai közé tartozott.

Hiába, hogy többnyire hasznot sem hajt az irigység, mégis elég életerősnek tűnik, mondhatnám, hogy éppen virulens, minthogy mi magunk éltetjük – fajunk nagyobb dicsőségére! Pontosan ragadta meg az irigység lényegét egyik erdélyi írónk, Szemlér Ferenc, aki emlékezetes módon formálta meg az irigyet mint regényfigurát egyik történelmi regényében, megjegyezve, hogy „az irigység nem is annyira a megszerezhető előnynek, de a másnak okozható kárnak örvendezik…”