Kézdiszék gyötrelmes évei

A karácsonyi ünnepi (kicsit visszafogott), erdélyi könyvpiac míves kiadványát – Tóth László Kézdiszék 1917–1920 forgatagában, szemtanúk visszaemlékezéseinek tükrében című kötetét – kaphattam kézbe. Az író-újságíró immár második írásában dolgozza fel a „feldolgozhatatlant”: Kézdiszék szenvedését az első világháborúban.

A szerző a köztudatban kevésbé ismert tényeket tár a nagyközönség elé. Dr. Balla Tibor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának professzora szerint 1945 után az egykori román betörés, s az azt követő hadműveletek kutatása háttérbe szorult a magyar történészek kutatási terveiben, pedig következményei egy országrész s nemzedékek sorsát határozták meg.

Tóth László ugyan nem történész, de nagy körültekintéssel alapozta meg munkáját, dokumentumokkal támasztja alá a szomorú tényekről megfogalmazott szavakat. Egy régi mondás szerint: „Nem a tábornokok, hanem az őrmesterek döntötték el a háborúk sorsát”. A bölcs szólás rá is igaz, szorgalommal s alázattal vette számba az eseményeket, s vonta le a következtetéseket. Igaz, volt miből merítenie – kézdivásárhelyi patriótaként –, évtizedekkel ezelőtt még beszélhetett a nagy öregekkel, akik megélték a tragédiák sorozatát, s a történteket továbbadták az ifjabb nemzedéknek, okulásul.

Az írástudó kettős koncepció alapján fogott munkához. Egyrészt végigtekintette a Nagy Háború eseményeit, másrészt szemtanúk vallomásait gyűjtötte össze. A közölt névsorok is sokatmondók, hiszen majd’ minden család lel rá ismerősre, rokonra a nevek között.

A szerző visszatér a románokkal folytatott harcokra s azok kihatásaira. A meggyötört lakosságot ráadásul a hadikölcsönök elvesztése sújtotta, és a harcok után a fosztogatók – s ebben nemcsak a románok „jeleskedtek” – állították újabb megpróbáltatások elé.

A háború legnagyobb rontásának mégis az erkölcsök mételyezését tekinti. Az elnémult harangok nem csupán az ágyúöntés miatt kifosztott templomok szimbólumai, a hitehagyott emberek jelképei is egyben. A papok és lelkipásztorok évezredes közösség-összefogó munkája válik napok alatt semmissé, s sokszor az igehirdetőknek is félteniük kellett életüket. Adorján László lelkész helyettes segélykiáltása mindent elmond: „Bűnökbe való elmerülés, a közömbösség elnémította a lelkiismeret hangját jó előre”. Ahogy haladunk a rettenet útján előre, az erkölcsök is egyre romlottak, eltűnt a szégyenérzet. A román megszállás után már elkezdődött a helyezkedés és az alakoskodás, az elvándorlás pedig tovább bomlasztotta a magyarság egységét.
A lapokon ugyanakkor nemcsak a tragédiák sorakoznak, felbukkannak a mindennapok örömteli élményei, ünnepek, bálok, színielőadások, a szürkeségbe súllyedt város csinosítása. Az élet ment tovább, a gyötrelmek lassan emlékké szelídültek.

Tóth László könyve szép kiállítású, a képanyag gondos válogatást takar.

Dr. Csermák Zoltán