Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Más volt, mint a megszokott

Más volt, mint a megszokott Kovászna megye

Vasárnap délben emlékeztek meg Kovásznán az 1848–49-es forradalomról és hőseinkről. A belvárosi református egyházközség udvarán megtartott ünnepségre szép számban érkeztek a város lakói, betartva az előírt szabályokat.

Tizenkét órakor, az istentiszteletet követően kezdtek el gyülekezni az ünnepelni vágyók a templomudvaron található 1848–49-es műemlék előtt, akiket Tán­czos Szende, a Kőrösi Csoma Sándor Elméleti Líceum történelem szakos tanárnője köszöntött. A tanárnő meghatódva emlékezett a 2020 előtti március 15-i ünnepekre, lovas felvonulásokra, a fúvószenekari előadásra, a hagyománnyá vált gálaestre, amelyeknek idén is, ahogyan tavaly is, el kellett maradniuk.

Hirdetés
Hirdetés

– Hiszem azt azonban, hogy sem szerény büszkeséggel viselt tiszta magyarságunkat, sem emberi méltóságunkat nem kötötte gúzsba a járvány okozta helyzet korlátozásainak sokasága és összevisszasága. Emlékezni és ünnepelni gyűltünk ma össze – hangsúlyozta beszédében az emlékezés és ünneplés fontosságát.

Felszólalását követően Péter Arthur római katolikus plébános áldotta meg az ünnepséget, majd Magyarország Honvédelmi Minisztériumának nevében Kiss László ezredes mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban szervezett alkotói vetélkedő díjazottjai léptek mikrofonhoz: Czilli Samu (5. osztály) saját versével, Fülöp Zsolna és Tusa Rebeka (5. osztály) a Nemzeti dal dallamára írt énekükkel, Molnár Anna Júlia (10. osztály) pedig esszéjével színesítette az ünnepséget.

Orbán Judit, a Vajnafalvi Református Egyházközség lelkipásztora szólt az egybegyűltekhez, végezetül pedig kegyeletkoszorút helyezett el Kovászna város önkormányzata, Magyarország Honvédelmi Minisztériuma, Fejér László Ödön szenátor, a történelmi egyházak, a Kovászna városi RMDSZ és MPP szervezetei, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, az orbaiszéki vitézi rend, a Városi Művelődési Ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum, valamint a Fiatalok Kovásznáért Szervezet. Az ünnepség végén felcsendültek nemzeti himnuszaink, a megemlékezést továbbá a református dalárda énekei színesítették. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás