Online és nyomtatott határán

Három évvel ezelőtt, egy februári napon indult a közös történetünk a Hírmondóval. Az éppen meghirdetett újságírói állásra jelentkeztem, miután néhány hónappal korábban nem vállaltam be a macerásnak tűnő esti korrektúrázást. Néhány e-mail-váltás után a főszerkesztő, Kocsis Karoly irodájában találkoztunk. Még ma is őrzőm azt az újságot, amelybe akkurátusan beleírta, hogy milyen terjedelmű kell legyen egy kis-, vagy éppen nagyanyag. Első cikkem rögtön egy középoldalas írás volt a 2018-as Legfarsangról, amit aztán sok más követett.

Néhány hónapig bedolgozó újságíróként tevékenykedtem, majd 2018 őszétől az újság weboldalának főállású szerkesztője lettem. Ebben a munkakőrben igyekszem helyt állni most már két és fél éve. Mivel otthonról dolgoztam és munkám nem kapcsolódik szorosan a napilaphoz, sokáig úgy éreztem, hogy nem tartozom igazán a csapathoz, de az utóbbi időszakban megtapasztalhattam testközelből is, hogyan működik ez az olajozott gépezet, és büszke vagyok rá, hogy a 25. évfordulónál én is itt lehetek, hogy a Hírmondó nagy csapatának kicsit én is része vagyok.

Tehetséges, „jó tollú”, munkájuk iránt elhivatott kollégákat ismertem meg, akik minden nap azért dolgoznak, hogy Háromszék népéhez eljussanak a legfrissebb és legfontosabb információk. Vannak, akiknek a munkája látványosabb, másoké kevésbé, de mindenkire szükség van ahhoz, hogy az olvasók mindig a megszokott színvonalú lapot foghassák a kezükbe. Az idők során jó személyes kapcsolatok is szövődtek a munkatársakkal, megismertem olyan embereket, akik fontos részei lettek az életemnek, és ezért mindig hálás leszek.

Emlékszem, kisiskolásként, miután megtanultam olvasni, gyakorlásként gyakran a Hírmondóból olvastam fel hangosan magamnak. Sokat játszottam akkoriban tévést, rádióst, építőkockákból mikrofont formálva, bunkert építve a szoba közepén, ahol felkonferáltam, majd lejátszottam egymás után a zeneszámokat a kazettás magnón. Talán nem véletlen, hogy jó pár évvel később ténylegesen ezt a pályát választottam. Isten éltesse még sokáig a Hírmondót, köszönöm, hogy a 25 évből az utóbbi háromban én is a történet részese lehettem!