Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ritka műtétet végeztek a megyei kórházban

Ritka műtétet végeztek a megyei kórházban Kovászna megye

Világszerte ritkának számító műtét végeztek a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi kórház szív- és érsebész orvosai. A műtét nem volt veszélytelen, de jól sikerült – számoltak be sajtóértekezleten az orvosok. A napokban végrehajtott műtétet az országban mindössze két alkalommal, sőt világszerte is csak megközelítőleg ötvenszer végezték el eddig. 

Hirdetés
Hirdetés

Az online sajtóértekezleten Dr. Sorin Baloș brassói szívsebész és kollégája Dr. Györbíró László sepsiszentgyörgyi érsebész elmondta: szokatlan eljárást alkalmaztak egy Hargita megyei páciensen: tekintettel arra, hogy a beteg mindössze 53 éves, olyan megoldást kellett találni, amely optimálisan tudja biztosítani mindkét láb vérellátását hosszú távon is, így jött szóba az újszerű megoldás. Az érsebész rámutatott: egy átlagos esetben, ilyenkor a hasi aortából látják el vérrel a két lábat, azonban ebben a helyzetben ezt nem lehetett kivitelezni, ezért kellett távolabbról „hozni” a vért.

Az új eljárás révén a szívből a vér kifelé áramlását biztosító aortához, a szívhez nagyjából 4 cm közelségben csatoltak egy mesterséges eret, ami  Németországból érkezett, és gond nélkül képes elegendő vért juttatni a végtagokba, hosszú éveken át. Az eret 40 centiméter utat megtéve juttatták el a két comb ütőereihez. A műtét nem volt veszélytelen, elsősorban a vérnyomás ingadozása, illetve a szívműködés megzavarása jelenthetett veszélyt a végkimenetel szempontjából. A műtét alatt az aneszteziológusok, Dr. Buzsi Janka és Dr. Costache Cătălin munkája kulcsfontosságú volt, hiszen különböző gyógyszerek adagolásával tudták stabilan tartani a beteg vérnyomását és egyenletes szívműködését, így a műtét zavartalanul történt. 

A végeredménnyel rendkívül elégedettek az orvosok: a lábadozó beteg mindkét lába meleg, tehát megfelelő mennyiségű vér jut el a végtagokba. A páciensra hosszú pihenés vár, szternotómiás beavatkozáson esett át, azaz felnyitották a mellkasát, testének a jobb oldalán levezették az eret, illetve lágyéktájban két bemetszésen át bevezették combütőérbe. Az orvosok becslése szerint, ha más egészségügyi probléma nem lép fel, a hölgy hosszú élet elé nézhet.

András-Nagy Róbert, a kórház menedzsere elmondta: az egészségügy általános állapotai mellett örömükre szolgál, hogy, ha nem is sok mindenben, de egy-két dologban a világelsők tudnak lenni. Ez rendkívüli odaadást és kitartó csapatmunkát igényel.

–  A sepsiszentgyörgyi kórházban jól képzett és elhivatott orvosok dolgoznak: az a célunk, hogy ők megkapják a nekik járó elismerést, hiszen sokat és keményen dolgoznak azért, hogy a pácienseink újra egészségesek lehessenek. Ehhez nem elég az épület felújítása, felszerelése, hanem kellenek a szakemberek, akik tényleg akarnak tenni az emberekért – mondta a menedzser.

A műtétet végző Dr. Sorin Baloș, a Brassói Megyei Kórház orvosa, 20 éves tapasztalattal rendelkezik a szívsebészet szakterületén. Elmondása szerint megtiszteltetés volt kollégájával, Dr. Györbiró Lászlóval sikeresen véghezvinni ezt a rendkívüli műtétet, mely premiernek számít Sepsiszentgyörgyön.

– Itt minden feltétel adott volt ahhoz, hogy megvalósítsuk a beavatkozást, örömmel töltött el, hogy a szentgyörgyi orvoskollégák ilyen profi módon viszonyultak az egész procedúrához, megbizonyosodtam, hogy szakmai elkötelezettséggel bárhol, bármikor lehet csodát tenni. Remélem ez az együttműködés a jövőben is fennmarad – mondta az orvos. 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások