„Sokáig terápia volt az írás”

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőből indult, ahol Deák Magdolna magyartanárnő évről évre építette irodalmi műveltségét, majd Kolozsvárra ment tanulni. Jelenleg Budapesten él, irodalmat és filozófiát tanít. Sárkány Tímeát pillanatnyilag az foglalkoztatja, hogyan lehet jól tanítani a magyar irodalmat.

– A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben tanultál matematika és informatika szakon, de jelenleg Budapesten tanítasz irodalmat és filozófiát, emellett még írsz is. Hogyan történt ez a váltás?

– „Keserves és hosszú az út a léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig” – írja Szilágyi Domokos. Elsősorban köszönetet mondanék a szüleimnek: hősiesen harcoltak mellettem, mikor olvasni tanultam, hol sírva, hol utálkozva. Bevallom, nehezen indult, de azóta is ebből élek. Középiskolában, a Boér Géza-teremben a magyarórák nyitották rá a szemem a szépirodalomra. A legelső nagy falat Esterházy Péter Semmi művészete volt, kilencedikben matekórán is ezt olvastam a pad alatt, szegény Anti bácsi elkobozta, majd miután meglátta a szerző nevét, visszaadta ezzel a fél mondattal: „Tudtad, hogy matematikus?”. Onnantól kezdve már a tanárok is sejthették, ez lesz az én utam. Kivéve egyet, Deák Magdolnát, aki nagyon tudatosan, évről évre építette az irodalmi műveltségem, felkészítőket tartott, versenyeket nyertünk, és nagyokat teáztunk egy-egy vers felett. Tíz év telt el azóta, de minden napomat átszövi az a szemlélet, gondolkodásmód, lelkesedés, és ennek tudható be, hogy jelenleg én is tanítok. Volt kitől tanulni. Köszönet érte, sokadjára is!

– Államvizsga dolgozatodat Hervay Gizella munkásságáról írtad, ma már Hervay-kutatóként emlegetnek. Honnan a Hervay iránti szerelem?

– Előbb ismertem Szilágyi Domokost, Hervay Gizella férjét. Őket sokszor így azonosítják, férj és feleség, pedig csak három évig voltak házasok, a Házsongárdban mégis egymás mellé vannak temetve. Valahogy mégis emblematikussá vált az ő szerelmük, főként a huszadik század második felének erdélyi irodalmában. Hervayval egyetemen kezdtem komolyabban foglalkozni, két okból: egyrészt kevés szakirodalmat lehetett találni róla, így biztos voltam abban, lesz, amiről írni, másrészt a verseiből készült gyűjteményes kötetet (Az idő körei, szerk. Balázs Imre József) volt a ballagási útravalóm Deák Magdolnától, tehát ki volt jelölve az utam. A Hervay-kutató jelenleg még csak annyiban áll, hogy irodalomelméleti tanulmányokat írok a költészetéről.

– Jelenleg milyen kutatásokkal foglalkozol?

– Elsősorban pedagógiai kutatásokat végzek, hogyan lehet jól tanítani az irodalmat, milyen módszerekkel, eszköztárral, hogyan lehet közelebb vinni a diákokhoz. A háttérben pedig egy hosszabb projekt előkutatása fut, amely a hatalmi nyelvezet irodalmi megnyilvánulásait állítja középpontba. Hervay Gizella költészete lesz ennek is az alapja.

– Miket írsz és miről? Honnan meríted az ihletet?

– Sokáig terápia volt az írás, naplószerű versek születtek, persze a lírai én sosem azonosítható a költővel, azoknak a feszültségeknek és szorongásoknak tudtam hangot adni, amelyek nem hagytak nyugodni: elköltözés otthonról, Kolozsváron és Budapesten az idegenség, a kötődés iránti vágy, az új viszonyrendszerek kiismerése, önmagam értelmezése, a környezet pontos megfigyelése és az, hogyan befolyásolja az életem, a nyelvhez való viszony, az utazás.

– Hogyan látod magad öt év múlva? Két gyerekkel a konyhában, laskalevest főzve, vagy inkább Hervay Gizella-kötetet olvasva?

– Miért ne lehetne a kettőt egyszerre csinálni?

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják)