„Mindenkiben él a mesére vágyó kisgyerek valahol”

A kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Daczó Zádor rendezésében különleges előadással rukkolt elő, amelynek címe a Kétbalkezes varázsló. Ez a produkció sokak szívét feltöltötte azzal a gyermeki boldogsággal, amelyet mi felnőttek olyan ritkán érzünk. Pascu Tamarával, a meseelőadás főszereplőjével beszélgettünk arról, hogy miként találta meg önmagában a gyereket.

– Mivel másabb ez az előadás a többinél?

– Nekem ez az első meseelőadás, amiben játszom, így nekem ez a műfaj jócskán ismeretlen volt. Egy kisiskolás gyerek bőrébe bújhattam, aki már-már nem hisz a mesékben, de gyermeki szívvel reméli, hogy léteznek, akár a közvetlen környezetünkben is. Mind a karakter, mind az előadás kihívásnak számított nekem. Kiváltképp szeretem azt a humort, amit az előadás képvisel helyenként, pont ezzel lesz a felnőttek számára is élvezhető egy gyerekelőadás.

– Lung László Zsolttal közösen vagytok főszereplők. Milyen a munka vele? Mi az előadás fő szála, amin „végigmentek”?

– A kétbalkezes varázsló és Éliás Tóbiás végig partnerek ebben az előadásban, együtt kerekednek fel a mese felkutatására a lakótelepen, így Zsolttal is elengedhetetlen volt egy nagyfokú partnerség a munkánkban. Az Emelj fel emlék március 15-i előadás próbafolyamatából együtt csöppentünk bele a mese világába, együtt futottunk végig a díszlet dobogóin minden próba alkalmával számtalanszor, így még a sokszor jóleső fáradtság és izomláz is összekötött minket ebben a munkában.

– Hogyan zajlottak a próbák? Mi okozott igazán nehézséget?

– A már említett fizikai kihívás mellett számomra a gyerek karakter megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást. Sokáig technikai dolgokra kellett figyelnem, koreográfiára és énekek betanulására, szövegtudásra, a próbafolyamat elég késői szakaszában kezdtem el azon csüggedni, hogy nem találom a gyermeket magamban és ezáltal a karakter megformálásában. Ilyen szempontból nagyon sokat segített a gyerekek jelenléte a nézőtéren, sokszor őket játszottam, és ők kölcsönösen engem.

– Nagyon sok embertől hallottam, hogy messzemenőleg ez a legjobb előadás, amit láttak. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

– Azt hiszem, egyszerűen az a tény, hogy mese, és nincs az az ember, akiben felnőtt korában is ne maradna legbelül kisgyerek. Az előadás hatása pedig, merem remélni, pont ennek a kis gyermeki énnek a felszínre juttatásában áll arra a kis időre, míg ki nem sétálnak a nézők a teremből.

– Mi a következő előadás, amelyben szerepelni fogsz?

– Egy nagyon izgalmasnak ígérkező próbafolyamat elején tartok jelenleg, egy barátnőmmel és egyben osztálytársnőmmel vágtunk bele saját projektbe Szabó Magdától Az őz regényének szövegét felhasználva, melyet remélhetőleg májusban már be is mutathatunk Marosvásárhelyen. Az Udvartér Teátrumnál legközelebb nyár elején játszhatok a készülő előadásban.

– Mivel telt az elmúlt egy éved?

– Próbáltam a legtöbbet kihozni a kényszeredett otthonülésből. Diplomát szereztem, felvételt nyertem a színész szak mesteri képzésére, a barátaimmal kirándultam a nyár folyamán, majd munkát kerestem, ami meg is talált. Sok szép élményt gyűjtögettem a hátizsákba.