Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Könnyen besározódhatunk! A dolog mondhatni együttjár az úton levéssel. S mindannyian úton vagyunk, ugye, születésünktől fogva.
Figyelmet érdemel, hogy Arany János mint nagyvárosi, pesti tapasztalatot idézi fel a besározódást. Hatvanévesen, számvetést végezve írta az Epilógusban: „Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, / Félreálltam, letöröltem.” Csoda-e, ha naponta vágyott – ahogy másutt írta – kunyhóba és vadonba?!
A modernkori költő-utód, Kányádi Sándor is származása és neveltetése helyét szülőfaluja egyik utcájában jelölte meg egy korai versében, éspedig abban a „fél utcában”, ahonnan egykor elindult, hogy aztán hosszú élete során bejárja a nagyvilágot. Ebben a „fél utcában” ismerte meg az emberség mibenlétét, és sajátította el az erkölcsi rendet, ahogy írta: „Becsületből, akit innen / tarisznyáltak, azt egykönnyen // nem fogja az élet piszka, / mert itt még a sár is tiszta.” (A mi utcánk)
Azt gondolom, fölösleges lenne valós tények és okos érvek elősorolása, hogy világunkban, illetve elveinkben hányféle fordulat ment végbe az utóbbi két-három emberöltő során is, nem is beszélve magáról a huszadik század egészéről. Hajlok arra, hogy egyszeűen csak kijelentsem: immár a tiszta is sáros…
Az előző századról különben nemegyszer hangzott el, hogy a végbement földrengésszerű történelmi és politikai fordulatok közepette a legnagyobb kalandnak az számított, ha az ember ott maradt meg, ahol született. Szerencsésnek mondhatom magam – akinek nagyszülei még a Monarchia állampolgáraiként születtek, s engem meglett férfi koromig, úgymond, elkísértek –, hogy szűkebb családom ilyen „kaland” részese volt. Apai nagyapám az első világháborús olasz frontról és fogságból épen került haza szülőfalujába, az anyai pedig a bécsi döntést megelőző napokban egy Kárpátokon túli román katonai táborból oldott kereket, s kétnapi gyaloglás után, átkelve a Háromszéki-havasokon, az Ozsdola fölötti tetőt elérve immár toronyiránt tarthatott – éppen Nagyboldogasszony napján! – Szentléleknek…
A megmaradásról és kalandról imént idézett megjegyzést aztán az egyénre s az emberi természetre vonatkozóan Panek Zoltán egy elmés mondással így egészítette ki: „megmaradni és tisztának maradni még mindig a legnagyobb győzelem.” Ki mondhatná meg, hogy pillanatnyilag győzelemre vagy vesztésre állunk-e?