Bár egy hetet tartana ma ott volt hagyva az út henger kerülgetni kelet kamionnal nem egyszerű. Na de aki atveszi a munkálatot a tanács részéről az is megerdemli a fizetést.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Rátettek még egy lapáttal
Sepsikőröspatakon ezen a szombaton is takarítás volt. Nem azért, mert a múlt szombaton lazsáltak volna, hanem azért, mert egy nap alatt nem sikerült összeszedni azt az irdatlan mennyiségű szemetet, amit a falu egyes lakói – nem mások – beleöntöttek a patak medrébe, vagy kidobtak a mezőre.
„Kálnokon a Sompataka kitakarítva, Sepsikőröspatakon a katolikus temető teljesen megújult. Köszönöm mindenkinek, aki jelenlétével hozzátett környezetünk élhetőbbé válásához. Jó volt látni a tenni akarást, a jó hangulatban tevékenykedő falusfeleinket. Folytatjuk a munkát! Hajrá, Kőröspatak, hajrá, Kálnok!” – mondta a munka befejeztével Kisgyörgy Sándor polgármester, aki méltányolta a Tega Rt. segítségét. (ea)
Csatlakozni kell az új vezetékekre
Baróton pénteken tanácsülést tartottak, melyen Benedek-Huszár János polgármester részletesen vázolta az idei költségvetés-tervezetet, amit a tanácsosok egyöntetűen elfogadtak. A költségvetés részleteit a Baróti Körképben ismertetjük. Ezúttal csak Asztalos Attila Lajos tanácsos hozzászólására térünk ki, aki a Petőfi utca helyzetét kérte számon a város vezetőjétől. Az elöljáró válaszában elmondta, idén köves utcaként fogják rendben tartani a Petőfi utcát, gréderezni fogják, aszfaltozása csak később jöhet szóba. Az utca modernizálására 2018-ban készült egy megvalósíthatósági tanulmány, „utána megállt minden vele kapcsolatban” – fogalmazott Benedek Huszár.– Problémát jelent a továbblépésben az is, hogy az utca nincs betelekkönyvezve, ezenkívül, mintha az ott lakók is csak a haladást gátolnák. Mert hiába van új vízvezeték az utcában, 22-en még nem csatlakoztak rá. Nekik rövidesen újabb felszólításokat küldenek ki, ha most sem lépnek, víz nélkül maradhatnak, mert a régi vízvezetéket egyszerűen elzárják. (böjte)
Biciklist gázoltak el
Szombat délelőtt 11 óra körül értesítették a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, hogy a 11B jelzésű országúton, Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli kijáratánál áldozattal járó közúti baleset történt. A helyszínre kiérkezve a rendőrök megállapították, hogy egy 62 éves, kerékpárral közlekedő férfit elgázolt egy kisteherautó, amelyet egy 30 éves férfi vezetett. A biciklis a helyszínen életét vesztette. A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek feltárása érdekében. A forgalmat a helyszínelés idejére a mezőre terelték, a közlekedés mintegy másfél óra elteltével indult újra. (fá)
Visszatérő öngyilkosjelölt
Szombat délelőtt 11 óra körül értesítették a rendőrséget, hogy egy férfi felment a sepsiszentgyörgyi Csíki negyed egyik tömbházának (ún. Sing Sing) tetejére, és nem hajlandó lejönni onnan. A helyszínre a megyei rendőr-főkapitányság, a vészhelyzeti felügyelőség, a csendőrség, illetve a helyi rendőrség csapatai szálltak ki. Elkerítették a területet, és azonnal tárgyalásokba kezdtek a férfival, aki kezdetben nem volt együttműködő. Végül a megyei rendőrség két tárgyalójának sikerült meggyőznie, hogy jöjjön le a tetőről.
A mentősök ellátták a férfit, majd állapotának felmérése és (gyógy)kezelés céljából kórházba szállították. A rendőrség tájékoztatása szerint ugyanarról a személyről van szó, aki április elején egyszer már felmászott az említett tömbház tetejére. (fá)
Bár egy hetet tartana ma ott volt hagyva az út henger kerülgetni kelet kamionnal nem egyszerű. Na de aki atveszi a munkálatot a tanács részéről az is megerdemli a fizetést.
Utóbb az eszkavátor kanala ott pihent, ahol most kerekedik a gödör. Viszont azon visszafelé is vannak töredezettségek.
Gazdag egy telepules Kezdi.Az oroszfalvi vasuti attkelonel levo korforgalomba 5-6 honap alatt a 4 negyedikszer aszfaltoznak be egy kb 2-3 nm reszt.Fogadjunk ez se birja egy honapnal tovabb!!!