Itthon, Mexikóban

Azzal fekszem, azzal kelek, hogy egyedül.

Az emberrel együtt jár, kel a társ(ak) utáni vágy naponta, hiszen éppen ezért nevezzük magunkat könnyedén társas lényeknek, azzal punktum, mintha… Nem mondom, szó se róla, hogy „ez a tudat kísér”, meg ilyesmi. Nem, mert, viszem, visszük magunkkal. Hogy kerül a képernyőre s a papíromra most Mexikó? Nézem Közép-Mexikót simogató, kutató, bányáit, működő tűzhányóit, és csombolyodik bennem az ország 16. századbeli kirablása, Cortés spanyol hajós és gyilkos kalandor. Igen, akit a felfedezett mexikóiak 1519-ben valóságos istennek tekintettek lovastól, páncélosan és karddal, amellyel öl.

Madarak szállnak le bennem, 21. századi színes, gyönyörű madarak, fejecskéjük ragyogó színes, amint kikukkantanak a hatalmas élő fában épített fészekből. Nézem mozdulatlanul, rajongva a sok vadállatot a világ legnépesebb spanyol nyelvű országából. Több száz vulkán, némelyik ma is működik, ám a bennszülöttek, a nép, a nők, a gyönyörű lányok – itt minden a helyén és szép. Minden a csodáló látogatók szolgálatára. És ekkor jelennek meg a hagyományos, ősi versenyfutó lányok, imádható szép ősi, színes viseletben… Mintha a ragyogóan színes madarakról vették volna át. Hihetetlen! És indul az ezeréves versenyfutás.

Úgy az enyéimek színeikben, nevetésükben, mintha a Kisküküllő mentén, Gyulakuta és Vécke között futnának, nem Közép-Mexikóban. Minden a miénk, embereké, minden de minden, amit szeretni lehet, hát szeretni kell…

Álmodom az egészet, s benne magamat. Nem, most az Igazság: egy ágon leszáll Mexikó ragyogó színes, erdős hegyei közt valahol, a kamera előtt a nagy madár, karcsú, hosszú, és tisztán piros, fehér és zöld színekben. És jön a másik, és vélük lélegzem immár, a századikkal is. A naplementében vélük együtt ragyogja Mexikó és az Úzvölgye, a Somostető a szeretet harmóniáját. Mexikó nemzeti zászlaja is piros, fehér meg zöld színekből, akár a taliánoké, meg a miénk.

Az arcomhoz, szememhez nem nyúltam kendővel ott. Ma is derül fölöttem az ég, ha a madaras, sok-hegyes, testvérszínes Mexikó világára gondolok, meg-megállva kinn, vagy benn, keresvén az örök látványt, a nemes ősit.