Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyökereztető hagyomány

Gyökereztető hagyomány Kovászna megye

Új hagyományt teremt magának a Székely Mikó Kollégium: minden évfolyam ballagó diákjai egy-egy facsemetét ültetnek a város határában. Tegnap 90 idei végzős ragadott ásót, hogy a maga kis fácskáját hátrahagyja a jövőnek.

Hirdetés
Hirdetés

Az ötletgazda Sztakics Éva igazgatónő elmondta, azt szeretné, ha ezzel a faültetési akcióval a fiatalok mélyebbre eresztenék a gyökereiket itthon, Sepsiszentgyörgyön, emlékeznének hovatartozásukra, bárhová is veti őket az élet.

– Nagyon jó kezdeményezés, és jó, hogy elindít egy folyamatot – értékelte a XII. B-s Kovács Petra. Az idő kedvezőnek bizonyult, a föld nedves, a levegő friss, az erdő zöld, jól is esett az ezen a héten még vakáción levő végzős diákoknak kicsit kiruccanni, találkozni egymással. Jogosítvány birtokában sokan már maguk autóztak ki a helyszínre, mások biciklivel érkeztek. A városi önkormányzattal történt egyeztetések után a napelem-park mellett kijelölt, egyébként is erdősítésre szánt területen a bardoci Kormos Silva Kft. által adományként adott kocsánytalantölgy-csemeték kerültek a földbe, és maradt bőven hely az elkövetkező generációk fáinak is. Idővel majd Mikó-erdő kerekedik ott. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások