Ősújország ősújszokásokkal

Százötven évvel ezelőtt született Heltai Jenő. A Néma Levente, a János Vitéz daljáték betétdalainak szerzőjéről remélem, lesz még alkalom megemlékezni. De most beszéljünk az unokatestvéréről, Herzl Tivadarról. Miért? Mert Jeruzsálemben, Gázában újra a tűz az úr, a pusztítás. Nem, nem Herzl Tivadar a ludas e csúf valóságért.

Ő 1860-ban született Budapesten. Fiatalon Bécsbe költözött, a Neue Freie Presse párizsi tudósítójaként a hírhedt Dreyfus-pert követte végig. (Egy zsidó származású francia tisztet hazaárulással vádoltak.) A hazug vád ürügyén elszabadult a legvadabb antiszemitizmus nemcsak Franciaországban, hanem szerte a magát kereszténynek valló Európában. Érzi, népének jövője elképzelhetetlen az őshazába való visszatérés nélkül. Megírja programregényét, az Ősújországot.

A szerző egy újjászületett zsidó államot képzel el (1902-ben jelent meg), amelyben jó értelemben liberális, egyenlőségelvű eszmék irányítják a társadalmat, a tudomány, a művészetek, a vallások szabadon virágoznak, és ami a leglényegesebb: ahol zsidók, keresztények és muszlimok tökéletes harmóniában élik békés napjaikat. Igazán megható az író lelkesedése, nemes indulatok jó illata hatja át könyvének minden sorát, de sajnos végül csak felismerjük a mindenkori utópiák gyermekbetegségét – nem értik, hogy a történelmet nem annyira eszmék, mint hús-vér emberek alakítják. És ha az ember nem alakul át belsejében, és magával cipeli a régi gyarlóságait, akkor a legszebb elgondolás is önmaga karikatúrájává válik, mint Az ember tragédiájában. Régi ember nem csinálhat új világot.

A mai Izrael ugyanolyan hedonista, világias társadalom, mint bármelyik másik. A jeruzsálemi Pride a nyugati világ hasonló gyöngyszemeivel vetekedik. Van, persze ott egy számottevő Krisztus-váró, de lényegében megtagadó réteg. Mint a mi büszke világunk Krisztus nélküli keresztényei. Mivel lennénk mi jobbak?

Herzl Ősújországának alcíme „regény, ha akarjátok, nem mese”. Hát igen, ha akarjuk… De amíg jobban akarjuk a másik ember földbe tiprását, a minden áron bosszút, a fegyverek logikáját, a szép közös jövő mese marad. És égnek a házak, és a fiaikat gyászoló, hajukat tépő anyák átkozzák a háborúk csinálóit…