Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A WHO szerint a hivatalosnál két-háromszor több halottja lehet a járványnak

A WHO szerint a hivatalosnál két-háromszor több halottja lehet a járványnak Külföld

Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentéséből, amely szerint a Covid-19-cel közvetlenül vagy közvetve összefüggő halálesetek valódi száma akár 6-8 millió is lehet.

Hirdetés
Hirdetés

A világszervezet korábban azt közölte, hogy a pandémia eddig körülbelül 3,4 millió halálos áldozatot követelt, Samira Asma, a WHO adatelemző irodájának igazgatóhelyettese azonban virtuális sajtótájékoztatóján leszögezte: óvatos becslések szerint is a valódi szám legalább 6-8 millióra tehető. Munkatársa, William Msemburi hozzátette, hogy ebbe a nem regisztrált halálesetek mellett beleszámították azokat is, akiknek a halálát nem közvetlenül a Covid-19 okozta, hanem például a kórházi ágyak hiánya.

Ezzel egyidőben a GAVI Vakcinaszövetség előzetes szerződést írt alá a Johnson and Johnson gyógyszergyártóval 200 millió vakcinára, amelyet az oltások méltányos elosztására a WHO és a GAVI által létrehozott Covax-program keretében fognak szétosztani. A cég egykomponensű oltóanyaga különösen a kevésbé fejlett infrastruktúrával rendelkező országok számára lehet hasznos – szögezte le a közleményben Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy reményeik szerint ez a mennyiség már idén a program rendelkezésére fog állni. A vakcinák méltányos elosztására irányuló kezdeményezés keretében 2021 végéig 2 milliárdnyi oltóanyagdózist szeretnének biztosítani a kis és közepes jövedelmű országok számára.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 25., 13:12
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Bolond vilag!Itt ha kell a halotak is szavaznak,a WHO pedig a meg elokot is halottnak nyilvanitana csak hogy jol mutasson a kimutatas???

  • User
    Dátum: 2021. május 25., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nahát! És honnan tudják? Azonkívül, hogy nekük mindíg csak igazuk lehet!A tíz évvel ezelőtti lampedusai hajóbaleset koporsóit ők tüntették fel bergamói covid áldozatoknak egy évvel ezelőtt .Valaki felismerte a csalást,de arra már emberek millióihoz jutott el.Nagyapáink idejében ha egyszer hazudtál elég volt…de ma más világot élünk. Az emberek emlékezete rövid. Ma hazudnak,csalnak, lopnak,holnap a világ hősei szerepében tetszelegnek.Mert megtérhetik…az ember birkább a birkánál.

  • User
    Dátum: 2021. május 25., 14:50
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A Who a sok rákkeltő élelmiszer és nagyon veszélyes tartósítók esetében is kussolt. Nem az emberek egészsége a fontos nekik.De amíg van akit, addig folyamatosan félretájékoztatatnak.Ők a világ legerősebb lobbistái.Egy év alatt akkora hatalomra tettek szert,hogy mára csak úgy csicskáztatják az államfőkét és miniszterelnököket.Azt hiszik,hogy annak adatnak be és azt, amit akarnak. Aki nem hajlandó beadatni a kísérleti szarukat ,azt megpróbálják ellehetetleníteni vagy nevetségessé tenni. Most meglepődtek, hogy mindenkit nem tudtak átverni…hiába a nagy médialobbi.Most derül ki,hogy az ennyi nem annyi. Az egészségügyisek beoltottsága a tanügyiek szintjét sem éri el.Az orvosok esetében még kisebb az arány. Hivatalos adatok ezek,de nagy a csend.Most az egyetemistákat zsarolják.Mindenki érzi, hogy valami nem stimmel…