Florin Cîţu miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott, hogy szükség van a nyugdíjrendszer megreformálására, és a kormánynak „helyre kell hoznia azt, amit a szociáldemokrata pártiak az utóbbi években elrontottak.”
„Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában, és nem csak Romániában, uniós szintén gondot okoz a nyugdíjrendszer fenntarthatósága” – jelentette ki a kormányfő.
Mint elmondta, az Európai Unióban a nyugdíjrendszer 10, 15 éven belül fenntarthatósági problémákkal nézhet szembe, tehát szükség van a megreformálására. Ezeket a reformokat már bemutatták a pénz- és adóügyi stratégia keretében, és az országos helyreállítási tervhez fogják csatolni – mondta Cîţu.
A 2019-2020-as konvergencia-tervben megfogalmazott ajánlásokat az előző kormányok nem vették figyelembe, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezette kormány nem hozott reformokat. Ezért a mostani a kormánynak helyre kell hoznia azt, amit a szociáldemokrata pártiak elrontottak – magyarázta a miniszterelnök.
Cîţu ezzel arra reagált, hogy Marcel Ciolacu, a PSD elnöke pénteken azzal vádolta meg kormányát, hogy az Európai Bizottságnak ígéretet tett arra, hogy nem emeli meg a nyugdíjakat, felszámolja a korengedményes nyugdíjazást és megemeli a nyugdíjkorhatárt.
(Agerpres)
Miretnemveszik el 80 Miklós nyugodt es 70 60 nyugdíj es akorvolna a szegeny parastnak is nyugdíjemelés dolgozót 40 50 60 ever okapta a fizetést nemas kimondta dolgozn miertnem ment nyugdíjba erdekes nekikfelszamoljak az hanyevetdolgozot es aparaszt leaagya a doszart es 30 ev eskeszatobinemerdekli hogyvan ez holelunk mijentorvenybe nemegyforma a törvény ez Romania