Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

E’mese vár

E’mese vár Cseperedő

A kicsik számára szervezett könyvtári foglalkozások nem titkolt célja, hogy idejekorán megismertessék a gyerekeket a könyvek világával, hozzászoktassák az intézményhez, hogy rendszeres olvasókká válhassanak. Mindezt azonban olyan játékos, szórakoztató formában, ami leköti őket, és új ismereteket, készségeket is szereznek közben.

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár munkatársát, Dénes Mária Magdolnát kérdeztük az intézményben zajló, kicsiknek szóló tevékenységekről, és a tegnap indult új programról.

– 2008 óta heti rendszerességgel (a nagyvakációban tartott szünet kivételével) szervezünk olvasásnépszerűsítő programot a gyerekeknek. Csütörtökönként 14 órától az óvodások, 16 órától a kisiskolások a vendégeink egy órán át. Nem volt könnyű ilyen hosszú időn keresztül fenntartani az érdeklődést, de nagyon fontosnak tartom a tevékenységet, hiszen a tendencia azt mutatja, hogy a kicsik körében esett az olvasás népszerűsége, ezt a folyamatot igyekszünk gátolni, visszafordítani – részletezte Dénes Mária Magdolna.

Van, hogy tíznél kevesebb, máskor akár harminc gyerek is részt vesz a foglalkozásokon, amelyekre nem szervezetten, tanintézményekből, hanem a szülők irányításával érkeznek. Vannak további, már hagyományosnak számító rendezvények is, például az Őszi Sokadalom alatti papírszínház vagy a magyar népmese napjára szervezett találkozó, ezeken számos csoport fordul meg.

– A Meseklubban nyilván a mese kerül főszerepbe, az olvasást követően soha nem elemezzük azt, meghagyjuk a gyerek saját, kialakított belső képeit. Rajzolással, gyurmázással, dramatikus játékokkal folytatjuk, eljátszunk részleteket az adott meséből, lényeg, hogy minél tevékenyebben, kreatívabban nyilvánulhassanak meg a kicsik, ugyanakkor otthon érezzék magukat nálunk, és szívesen jöjjenek vissza. Öröm számunkra, hogy a „meseklubosok” visszatérő, rendszeres olvasóinkká váltak – osztotta meg a foglalkozásvezető.

Új élményalapú, olvasásnépszerűsítő program is indult E’mese vár elnevezéssel, amely az eddigi Meseklubhoz hasonló tevékenységeket tartalmaz, csak egy kis keretet ad a három részre, „próbára” bontott foglalkozásoknak. Mondóka, mesemondás, ének, meseillusztráció-készítés, gyurmázás, jelmezkészítés, papírszínház-készítés, azaz kamishibai-készítés is része, utóbbi során a gyerekek maguk adnak elő kisebb jeleneteket, részleteket.

A csoportok legügyesebbjeinek nyereménye egynapos táborozás lesz, a díjazás során sok apróbb jutalmat is kiosztanak. Érdemes tehát figyelni a következő csoport indulását, amelyet szokás szerint meghirdet majd az intézmény.

Az elképzelés szerint a felsőháromszéki vidéki könyvtáraknak is be kellene kapcsolódniuk ebbe a programba, a lehetőségekhez mérten meg is próbálják ezt, így az ottani csoportok legügyesebbjeit is várják az említett jutalomtáborba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás