Tömény magyarellenesség

Kepes András magyarországi író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár szerint kelet-európai sajátosság, hogy egy nemzetnek nincsen közös történelme, vagyis nekünk, magyaroknak sincs. A személyes élményekből pedig jobban kikerekedhet a múlt, mint a „tízévente újrahazudott történelemből.” Összegezve, nincs közös magyar történelem és Magyarország tízévente újrahazudja a múltját. Mindezt a trianoni békediktátum 101. évfordulóján jelentette ki Erdély történelmi központjában, ahol a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik vendége volt.

Nem az első eset, így mondhatni magyar sajátosság és egyben tragédia, hogy egy tehetséggel megáldott, kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhető értelmiségi meghasonlik a közösséggel, amelyhez tartozik. Hogy az őt óvó, felnevelő, sajátos nyelvvel, gondolkodásmóddal és kultúrával megajándékozó nemzet ellen fordul. Hogy ártó szándékkal lekicsinyli, rágalmazza és bántalmazza azokat, akiknek a létét és végső soron a hírnevét köszönheti.

A táborukat gyarapító Spiró György (1946) Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész és műfordító például így fogalmaz, a Jönnek című, 1984-ben megjelent versében: „Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,/ füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,/ csönd van. Senki se pisszen. Alantról/ kevéske hűlt költő csontujja int./ Ó, ha gyilkolni szabadna újra,/ csámcsogva, hersegve szívnák a vért –/ miért is? ki tudja. Trianonért?”

De vele azonos húrokat penget Glatz Ferencz (1941) Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és 1996–2002 között elnöke is. Hiszen a magyarok krónikája címet viselő, 1996-ban megjelent könyvében többek között ezt írja rólunk: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.”

Mi ez, ha nem tömény magyarellenesség? Ráadásul a felsorolás sajnos még hosszasan folytatható, ezért ideje kimondani, hogy azonnal véget kell vetni a nemzettudat belülről történő mérgezésének. És rangos díjak adományozása helyett félre kell állítani, ki kell közösíteni a minket gyalázókat. Ők ugyanis a megrontásunkon munkálkodnak annak tudatában, hogy az önbecsülését vesztett nemzet eltűnik a történelem színpadáról.