Látogatóban egy élő legendánál

A Gondviselő kegyéből nemrégiben egy teljes napig örvendhettem két újságírótársammal együtt Nagybányán a fényképésznek sem utolsó Véső Ágoston (1931) Munkácsy Mihály-díjas festőművész vendégszeretetének, akinek a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) május közepén nyílott meg és június 18-ig tekinthető meg az életmű-kiállítása.

A nagybányai festőiskolát, kisebbségi létet és egyéni sorsot egyaránt érintő beszélgetésünkből az alábbiakban nyújtunk ízelítőt.

A megbeszélt időpontban becsengetvén a Pictorilor (Festők) utca 2. szám alatt található ház kapuján, egy mozgékony, mint később kiderült szellemileg is friss úriember fogadott minket. Így vette kezdetét a jövő hónapban kilencvenedik életévét betöltő Véső Ágoston, rangos néprajzi és képzőművészeti múzeumnak, illetve könyvtárnak is beillő otthonában tett, mindhármunkban mély és maradandó nyomot hagyó látogatásunk. Ide-oda kalandozó társalgásunk alatt szülővárosa képzőművészeti múzeumával kapcsolatban rámutatott, mára felhígították az európai hírű és kisugárzású nagybányai festőiskola alkotói által adományozott művekből álló egyedi gyűjteményt. Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Papp Gábor, Thorma János, Jándi Dávid, Maticska Jenő, Grünwald Béla és a többi nagy mellett ugyanis olyan román festők is helyet kaptak benne, akiknek semmi közük sincs a művésztelephez. Így viszont a múzeum már nem tölti be egykori, a hely szellemét magas szinten sugárzó alkotásokat őrző és bemutató intézmény szerepét.

Személyes sorsáról szólva megemlítette, hogy az 1953-ban titokban elindított Keresztényszocialista Mozgalom tagjaként kommunistaellenes szervezkedés résztvevőjévé vált. Lebukásuk után a Román Népköztársaság megdöntésére irányuló fegyveres felkelés szervezésével vádolták meg őket, és több társát börtönbüntetéssel sújtották. Ő a fegyházat megúszta ugyan, de ettől fogva a rendszer ellenségeként tartották számon, ami a szocializmus alatt megpecsételte az életpályája további alakulását.

Ennek egyik következménye a képzőművész-szövetségből és tanügyből való eltávolítása volt. Fiatal házaspárként feleségével olyan mélyszegénységben éltek, hogy télen tűzifára sem futotta. A fagyhaláltól az erdőben naponta letördelt és hátizsákban hazahordott száraz ágak mentették meg őket. A vasakarattal és kitartással társult tehetség, valamint tudás azonban az üldöztetés közepette is utat tört magának, így a későbbiekben, ha anyagi megbecsülésben nem is volt része, de általános, majd középiskolai rajztanárként álláshoz jutott.

Véső Ágoston emberként és művészként egyaránt elválaszthatatlannak tartja magát szülővárosától, amint mondani szokta: „én egy vagyok Nagybányával”. Lokálpatriotizmusa azonban nem ragad meg a kijelentések szintjén, tenni akarása a magánéletét és művészi munkásságát egyaránt végigkíséri. Ennek tudható be, hogy a város hírnevét megalapozó festészeti hagyományok újraélesztése végett 1996-ban művésztelepet létesített. A zökkenőmentes működtetése, valamint az ott megszületett alkotások kiállítása érdekében pedig megalapítja a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesületet. Ugyanakkor a Koltón felújított Teleki-kastélyban állandó festészeti kiállítást hoz létre.