NEM rossz írás.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Vajon mikor növünk fel ahhoz a velünk született jogunkhoz, hogy szemrebbenés nélkül azt válaszoljuk valaki káros kérésére: NEM!
Kicsiként arra nevelnek, sose ellenkezzünk szüleinkkel. Ez majd kiterjed a nagyszülőkre, testvérekre, minden felnőttre, gyerekre. Kötelességünkké válik igent mondani, beleegyezni, megtenni a másikért. Mert ő a felnőtt, az idősebb, a felettes, meg egyébként is, aki önmagát feláldozza, az üdvözülni fog.
Valamikor, a kamaszkor dacát túlélve, az egyetemi projektek közbeni csúnya tekinteteket lenyelve, a főnök szigorú szavait jogosnak érezve, elfelejtünk nemet mondani. Nem csak arra, amire valóban nem szabad és nem ajánlott, hanem arra is, ami teljesen fölösleges, de akár kihasználásnak minősülő, mérgező kérés.
Miért lennék én depressziós, magamba forduló, nem-társasági-lény, ha péntek este azt mondom: NEM, nem megyek veletek borozni, nem vállalom a másnapot, nem hallgatom a kocsmabeszédet, hanem dolgozom, olvasok, megnézek egy filmet vagy ülök és bámulok a semmibe? Miért lennék önző, ha azt mondom: NEM, nem ehetsz a pizzámból, mert egyrészt, feszíti az idegeimet a gyomorsav, másrészt, te választottad a krémlevest, edd csak szépen meg! Miért vagyok bunkó, ha azt mondom: NEM, nem segítek abban a feladatodban, amihez abszolút nem értek, arra hivatkozva, hogy éppen más dolgom van? Ja, hogy nem látszik, hogy munkálkodnék bármin is? Hát éppen azon ügyködöm bent a fejemben, hogy megfejtsem, te miért leszel hirtelen süket, ha én rászorulnék segítségedre. Nem, bocsátom meg az icipici félrelépésed, nem leszek a B opciód, a biztos pontod. Nem fogok falazni neked, mert magam is a mélybe rántom. Nem szaladok hozzád félévente egyszer, ha a vállam kell, mikor te sem voltál ott sosem.
Milyen egyszerű leírni, de ó, milyen nehéz valakinek a szemébe mondani. Mert lehet, hogy szeretjük, szükségünk van a békére, nyugalomra, a barátságára, szeretetére. Csakhogy, a bennünk lévő felgyülemlett feszültséget nem fogja más megoldani, nem lesz másnak ideje rá. Néha igenis első sorba kell helyeznünk magunkat a listán. Meg kell találni az egyensúlyt, az egészséges középutat. De ehhez elengedhetetlen, hogy valakit meghökkentsünk válaszunkkal.
NEM rossz írás.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️