Csökkenni fog mert lezárások lesznek és mert kevesebb lesz akit megfertőzhet a vírus.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„A szakértők szerint a negyedik hullám csúcspontja valahol október közepén, vagy valamivel később lesz. Október 15-20-ra várhatóan sajnos eléri a 20 ezret (a napi új fertőzések száma – a szerk.)” – mondta Cseke Attila.
A tárcavezető szerint a korábbi hullámokban rendelkezésre álló valamivel több mint 1600 intenzív terápiás ágy a negyedik hullámban nem biztos, hogy elegendő lesz.
A bukaresti Malaxa és a Szent János kórházak jövő héten COVID-kórházakká alakulnak át, és ha szükséges, több ilyen döntést is hoznak. Cseke elmondta, hogy tervet kért a prefektusoktól és a közegészségügyi igazgatóságtól a nem-COVID tevékenységek fokozatos csökkentésére, még akkor is, ha a hatóságok megpróbálják nyitva tartani a kórházakat a többi beteg számára.
„Két-három rendkívül nehéz hét áll előttünk, ami felelősséget és szolidaritást követel mindenkitől. Nem akarok hallani a lokálpatriotizmus kérdéséről. Nem utasíthatunk el egy beteget azért, mert egy másik megyéből származik. Korábban történt ilyen. Mindannyiunknak szolidaritást kell vállalnunk” – mondta Cseke.
A miniszter szerint a negyedik hullám leküzdése érdekében több embernek kell beoltatnia magát.
Cseke Attila elmondta, a kormány 460 millió lejt különített el a tartalékalapból a Covid-19 kezelésekre és az intenzív osztályok előkészítésére szánt kiadásokra.
Cseke Attila arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi súlyos járványhelyzet Romániában a rendkívül alacsony oltási arány következménye. A miniszter szerint más országok már 70 vagy 80%-os átoltottsági arányt értek el, és feloldották a korlátozásokat, míg „mi olyan országot szeretnénk, mint külföldön, de egyéni szinten nem teszünk semmit”.
„Sajnos látjuk a különbségeket, amelyek az oltási arányban vannak, és ezekkel a számokkal szembe kell néznünk. Nálunk 33%, míg néhány országban 80%-os vagy 60-70% feletti az arány, és feloldották a korlátozásokat, a negyedik hullám elmúlt.
Olyan országot akarunk, mint külföldön, ez volt a szlogen, de mi mint társadalom, nem mindenki, de a társadalom jelentős része olyan országot akar, mint külföldön, de az egyén szintjén nincs meg a szándék, hogy bármit is tegyen érte.
Nem hiszem, hogy egy német vagy egy dán hülyébb, mint egy román vagy egy magyar ebben az országban. Én nem hiszek ebben az elméletben. De a saját érdekét követte, ami egyben a társadalom érdeke is, és beoltotta magát. Mi még gondolkodunk, utána nézzük a neten, a Facebookon, hogy mit látunk ott. Még mindig hiszünk néhány hazugságnak és álhírnek ahelyett, hogy arra hagyatkoznánk, ami az elmúlt 100 évben segített nekünk megszabadulni a betegségektől. A védőoltások segítettek rajtunk, ez az igazság, ez a dokumentált történelem – mondta Cseke Attila.
(Digi24)
Csökkenni fog mert lezárások lesznek és mert kevesebb lesz akit megfertőzhet a vírus.
A napi 20.000-t mar egy het alatt el fogjak erni ilyen utemben, csak gratulalni tudok🥲
Honnan tudja, ügyvéd úr?
Honnan tudja, honnan tudja. Ezt nem atomtudomány, vannak rá régóta modellek. Adott egy adag fertőzött és terjedési sebesség, abból ki lehet számolni, ha nem teszünk semmit mi lesz. Másfél év óta mutatják a hasonló modelleket, eddig hol élt?
Plusz van komplexebb modell is, mely figyelembe veszi az iskolalezárásokat, maszkhordást, stb.
Legegyszerűbb: ha a szaporodási ráta 1,2, akkor 10000 ember 12000-et fertőz meg. Ez a 12000 pedig 14400-at és így tovább.
Hogy ti már előre tudjátok.
Bedobnak egy jó meccset, vagy egy menő koncertet, a résztvevők számát nem is becsülik. Aztán mindenki covidos lesz. Nem először történik.
Már most, október első napjaiban”csúcsminőség” szinten jár a sok makacs ,tudatlan ,hiszékeny sosoka szintjén álló miatt.Most társul majd az influenzajárvány a covidhoz ,aztán jön a tizedelés.Akkor majd lehet jajgatni vírustagadók!Érdekes,hogy vannak akik évek óta tolakodnak az influenza elleni oltásért,a covid ellen fujjolnak ,nem kell ,mind meg fogunk halni egy fél éven belül aki beadatja.És mi történik?Hát ez!Ez kell nektek,ezt kapjátok!
és utána mitől fog csökkenni??
biztos nem a beoltottságtól.