Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Cioloş nehezményezi a bejegyzésben, hogy a PNL fizetett online kampányt indított a volt USR PLUS-os egészségügyi miniszterek, Ioana Mihăilă és Vlad Voiculescu lejáratására, „aljas félretájékoztatásba” kezdett, miközben „békítő üzeneteket küld” az USR-nek.
„Egy adott pontig megértettem Florin Cîţu személyes helyzete miatti frusztrációját, de számunkra ez nem jelent semmit. Egy ember politikai karrierje kizárólag az illető személyes problémája, és felfoghatatlan, hogy egy párt vagy egy ország feláldozza magát egyetlen emberért, függetlenül attól, hogy kiről van szó” – írta az USR elnöke.
Dacian Cioloş hangsúlyozta, továbbra is készek tárgyalni a PNL-vel. ‘De ha valaki azt hiszi, hogy tárgyalóasztalhoz ülünk Florin Cîţuval, miközben ő hazug online kampányokat gyárt, és a végtelenségig ismételgeti, hogy menjünk a PSD-hez vagy az AUR-hoz, akkor vagy nem tudja, mit beszél, vagy oda jutott, hogy elhiszi a saját hazugságait’ – olvasható a pártelnök bejegyzésében.
A Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) nem áll szándékában támogatni egy olyan kisebbségi kormányt, amely a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatását is élvezi – jelentette ki csütörtökön Dacian Cioloş.
A pártelnök szavai szerint „teljesen mindegy”, hogy az USR támogatja-e vagy sem a parlamentben az új kormány beiktatását, mert a Nemzeti Liberális Párt már bejelentette, hogy megvan a szükséges parlamenti támogatottságuk, és a PSD is közölte, hogy hajlandó megszavazni egy kisebbségi kormányt.
„Úgy tűnik, körvonalazódott egy megállapodás a PNL és a PSD között, amellyel valószínűleg mindkét fél elégedett, így az USR támogatása már nem lényeges” – fogalmazott Cioloş a párt vezetőtestületének ülése után.
Mint hangsúlyozta, alakulata továbbra is egy széles körű parlamenti támogatottságot élvező kormány alakítását szorgalmazná, és „gyorsan létre is lehetne hozni a PNL-USR-RMDSZ alkotta kabinet”, a döntés azonban a liberálisok kezében van, nekik kell meghozniuk és felvállalniuk.
Kérdésre válaszolva Cioloş rámutatott, ha pártja nem kap helyet a kormányban, „természetesen ellenzékben lesz”, a PNL-vel közös korábbi kormány programjába foglalt intézkedéseket azonban támogatni fogja a parlamentben.
Az USR elnöke szerint az egészségügyi és az energiaválság mielőbbi megoldását célzó intézkedéseken túlmenően rendszerszintű problémák is megoldásra várnak, gyakorlatba kell ültetni a felvállalt reformintézkedéseket, és mindez csak parlamenti többséggel valósítható meg.
„Nem tudjuk, milyen szándékai vannak ennek a kormánynak a reformprojektekkel, miként, kivel szándékoznak tárgyalni ezekről? A PSD-vel? A PSD-vel fognak tárgyalni az állam korszerűsítését, a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tételét, a korrupció leküzdését célzó reformokról?” – tette fel a kérdést.
Dacian Cioloş megjegyezte, egyelőre nem tudják, hogy a PNL szándékozik-e egyeztetni az USR-vel egy esetleges közös kormányzásról, Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök sem nyilatkozott erről, ha azonban megkeresik őket, akkor tárgyalóasztalhoz ülnek.
Dacian Cioloş szerint „nagyon rossz jelzés”, hogy az államfő egy katonát bízott meg a kormányalakítással.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a hazai oltáskampányt is militarizálták, egy katona irányítja, „az ismert hatásfokkal”. Kijelentette, hogy Nicolae Ciucă tartalékos altábornagy „most politikus ugyan, de katona volt”.
„Minket ez kényelmetlen helyzetbe hozott, mintha a politikum kapitulált volna” – jelentette ki Dacian Cioloş az USR országos elnökségének ülése után, amit azután hívtak össze, hogy az államfő Nicolae Ciucát bízta meg kormányalakítással.
A pártelnök szerint az USR-vel ellentétben sem a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem vállalt politikai felelősséget a válság feloldására. Előbbi egy technokrata miniszterelnököt javasolt, akire a nehéz döntések következményei hárultak volna, utóbbi pedig egy hadseregből érkező embert jelölt kormányfőnek.
„Tartalékos katona, de jelölése azt sugallja, hogy ismét a hadseregnek kell kisegítenie minket a nehéz helyzetből, mert mi nem vagyunk képesek erre. Ez egy nagyon rossz jelzés ahhoz az elvárásunkhoz képest, hogy a választók bízzanak a politikában és politikusokban” – fogalmazott Dacian Cioloş.
(Agerpres)