Nyílt sebes valóságból

Száz éve született dr. Koczka György (1921. október 30. – 2001. május 15.). Mikor fájóbb emlékezni? És már az első másodpercekben indul a válogatás zuhataga, minden lehetőséget rostál maga az alany. Minden fellebbezés bennünk indul, hiszen az emlékezők is védik emlékeiket. Maga az alany, csak ő a megmondhatója, gerincoszlop és lélekrajongás emeletei, oszlopai között hol is pihenne meg nyugton a kérdezett alany? Rázom az eltelt száz esztendőt, abban intenek csöndre a harangok. Koczka doktor pihen.

Ebben a csöndben ki lenne vakmerő rangot, kokárdát, koronát emelni magasra a nagyra értékelt egykori kortársunk előtt? A tisztességet az élőktől igenis az élők mérlegelik. És az is az életek rendjébe tartozik, amit az eleven utókor magasra emel mindazok között, akik számon tartják az elődök csatáit a jelszó s jelige oltárán: mindent az életért, mindent a mindenség tudtával.

Mikor fájóbb emlékezni? Vallom, hogy akkor, amikor egy-egy vezéregyéniség múltával a magunk vesztesége jajdul évtizedekre nyilallóan. Dr. Koczka György sepsiszentgyörgyi orvosra emlékeznem olyan, mintha számot kellene adnom a magam létezéséről, másodpercek alatt. Templomaink tornyai, a híres Lábasház komor homlokredői láttán tolulnak az emlékek az időben hagyott nyomokon. Ebben a megemelhető, emlékezetes világban jelenik meg most az évszázadot is megbillentő Koczka György fehér köpenyben, és kérdez. Érdekes, az orvosok többet kérdeznek tőlünk, elevenen sántítóktól, mint a jogtudók, a szomszédoló és fölröppenő bírák egymás közt. Nem láttam még gyógyuló beteget hazudni sem templomokban, sem orvos előtt.

Az élet egyik nagy ura volt Székelyföldön, az orvosok között is kiemelt és kiemelkedő dr. Koczka György. Németországban kapta meg érdemben és tiszteletben a doktori rangot az élet rendjén. Hazajött élni együtt egy sérült nemzettel egy beteg században. Most, október 30-án lenne százéves. Tisztelték a németek is Halle an der Saaleban, ahol orvosi diplomáit és tudását szerezte. Ismertem Őt, és szeretettel tisztelem emlékét görcs nélküli, sok nyílt sebes valóságunkban.