Amit a sóról illik tudni (II.)

Mindennapi életünk egyik legfontosabb hasznos ásványa az elmaradhatatlan só, ez a mindenhol jelenlévő monokőzet! Tekintsük át röviden, miként is alakult ki, és milyen szerepet játszott, játszik életünkben.

(folytatás október 28-i lapszámunkból)

A felső-paleogén (eocén) és az alsó-neogén (miocén) korszakokban az Erdélyi-medence aljzata lassú süllyedő–emelkedő, mintegy oszcilláló, lélegző mozgásokat (epirogenetikus mozgássorozat) végzett. Így hol mély tenger, hol lagúnák borították a medencét. Csak a két fő közlekedési csatornán, a mostani Maros és Szamos völgyén keresztül volt némi összeköttetése a Pannon-tengerrel, amely szintén a Thetys-tenger részét képezte. Az alsó-miocén kor végére teljesen kiemelkedett, szárazulattá vált. Ekkor keletkeztek a medence peremén és alján a ma ismert sótelepek, amelyeket vékony üledékrétegek takartak be. Az éghajlat nagyban befolyásolta létrejöttüket. Száraz, sivatagi, félsivatagi klíma uralkodott.

A középső-miocénben (tortonai emelet) erős transzgresszió következik. A tenger hirtelen elborította az újból lesüllyedt medencét, és a bele ömlő, megrövidült folyók hatalmas hordalékréteget raktak le. Az intenzív vulkáni működések következtében a Kárpátok koszorújából felszálló hamu szintén a tengerbe ülepedett le, vastag dacit és andezit tufa-rétegeket alkotva (pl. Hadrévi-tufák). A tortonai emelet rétegvastagsága eléri a medence közepén a 4000 métert is, erős stresszhatást fejtve ki az alatta felhalmozott sórétegekre. Az egyoldalú nyomás következtében megindul a sórétegek oldalirányú vándorlása, a peremek felé való nyomulása. A Kárpá-koszorú azonban nem engedi tovább terjedni őket, és diapir-redők, -kupolák, -tömzsök formájában felboltosodnak, sokszor áttörve az őket borító üledékes kőzetek halmazát. Ezeket nevezzük ma „sóekcémáknak”.

A tortonai emeletet követő szarmata korszakban egy újabb felemelkedés következik. Az Erdélyi-medence tengere teljesen elveszíti kapcsolatát a Kárpátokon kívüli területekkel, és nem közlekedik még a Maros és Szamos vonalán sem az ős Földközi-tengerrel. A medencébe zárt tengerbe csak édesvíz-utánpótlás érkezik, így a tengervíz egyre jobban elveszíti sótartalmát. Az egész terület elmocsarasodik, feltöltődik, és végül kiszárad. Íme, a szárazföld győzelme a tenger felett!

Székely–Sóvidék

Miután megismertük az Erdélyi-medence és a sótelepek születését, térjünk vissza a Székely–Sóvidékre (a szakirodalom nevezi így, megkülönböztetésül a Moldvai- és Munténiai-sóvidékeketől), amely Hargita és Maros megye területére esik. Alapértelmezésben Szovátát, Parajdot, Alsó és Felső Sófalvát, Korondot foglalja magába, tágabb értelemben ide sorolható Székelykersztúr környéke, valamint a Nagy– és Kis–Homoród mentén sorakozó települések egy része is, mint Homoródalamás, Lövéte, Szentpál, Abásfalva stb. Nem szabad a sósforrásokban gazdag Székelyudvarhelyt sem kifelejtenünk! Ezeken a helyeken nemcsak egyszerű sósforrások, hanem igen tömény, ún. „gere”-források is jelzik a felszínhez közeli sótömzsök, sórétegek jelenlétét (lövétei és korondi Sóskút, szovátai Gere-forrás).

A kősó kitermelése itt is, akárcsak mindenhol az Erdélyi-medencében, igen régi keletű. Már az őskor embere is fejtette, erről tanúskodnak a homoródszentmártoni, parajdi és alsósófalvi régészeti kőeszközök. A sóbányászat később Erdély urai, a szkíták monopóliuma lett.

A történelem előtti időben a sóbányák kör alakúak voltak, és a szabad ég alatt fejtették belőlük a kősót az illető korszaknak megfelelő kő-, bronz- és vas eszközökkel. Később áttértek a harang alakú sóbányászatra. Először egy kutat ástak a sótömzsig, aztán lefelé állandóan szélesítették a kút fenekét – a kitermelés befejezésekor a sóakna harang alakú maradt. Az aknában a vízszivárgást bivalybőrökkel zárták el, vagy lefolyóárkokkal vezették le. Az ilyen sóakna alig haladta meg a 10-15 méteres mélységet.

A Szováta melletti Sóváradon a rómaiak a sóbányák védelmére és a rabszolgák őrzésére erődítményt, castrumot építettek. A rómaiak idején a sót szintén külszíni fejtéssel termelték, trapéz alakú aknákban, amelyek aljuk felé haladva fokozatosan elkeskenyedtek. A sóbányát arénaszerűen építették ki. Miután lemélyítették 20-40 méterre, a kitermelést elhagyták a begyűlt víz miatt, és mellette egy másikat kezdtek. Ezekben a felhagyott bányákban, amelyek még nem omlottak be, ma sóstavak találhatók. Ilyen elhagyott római kori sóbányában alakult ki például a szovátai Fekete-tó.

Parajd mellett, a Korond-patak mentén emelkedik ki a Sóhátnak nevezett, 90 m magas sódiapir. Köréje települt félhold alakban a falu, és benne foglal helyet a parajdi sóbánya. A sóhegy keleti oldalát 1 km-es hosszúságban átvágta a Korond-patak, kialakítva az ország egyetlen sószurdokát, a Sószakadékot, amely komplex védett terület, geológiai, tájképi és botanikai ritkaságokkal megáldott  hely (bővebben lásd a 2022-es Székely Kalendáriumban).

Hárommilliárdos tartalék

A só rendszeres bányászatát Parajdon 1786-ban kezdték meg Frendl Aladár osztrák bányamérnök vezetésével. Kezdetben a székelység szabad, de adófizetéses kitermelést folytatott. A fejedelemség korszakában János Zsigmond nemcsak megadózza, hanem engedélyhez is köti a kitermelést, így az időlegessé válik. Ma lefelé haladó, hatalmas trapéz alakú termekben folyik a kitermelés. Az 1980-as évek végén áttértek a réselőkkel előkészített, robbantásos módszerre, melyet 2013 folyamán marásos módszerrel cserélték fel Svédországból importálva az óriási falmaró berendezést.

Időközben a felhagyott, régi termeket egybenyitva komplex gyógy- és szabadidő-központot rendeztek be. (Sajnos, az egyik a másik kárára van!) A bánya tartalékait 3 milliárd tonnára becsülik. Egyike országunk legrégebbi és legnagyobb sótelepeinek. A szürkés, kristályos só 98%-a NaCl-ot tartalmaz, és csak 2%-nyi szennyeződést. Megőrölve szép, fehér por lesz belőle. A sótömzs mélységi kiterjedését nem ismerjük pontosan, a diapir tengelye mentén végzett mélyfúrás 3000 méteren nem érte el a sóréteg alját. A szélében körkörösen végzett fúrások igazolták gombaformáját, áttörve ennek kalapját.

A parajdi sóbánya termelése a rendszerváltás előtt évi 400.000 tonna volt, az elmúlt 30 évben folyamatosan csökkent a beszűkült felvevőpiacnak köszönhetően. Ma leginkább ipari sót termelnek, számszerű termelési adatok nem állnak rendelkezésünkre. Románia sótartalékai egyébként olyan nagyok, hogy ha a világon sehol sem bányásznának rajtunk kívül sót, 200 évig fedezni tudnánk az egész Föld teljes sószükségletét. Jelen pillanatban is az exportáló országok közé tartozunk.

Tehát bővelkedünk a sóban! Megszoktuk. De ha hirtelen eltűnne, mindannyian elpusztulnánk. Hiszen az emberi szervezetnek szüksége van rá, mert a víz mellet a só tartja vissza a többi, hasznos ásványi anyagot is. Só nélkül a testünkből kiürülne a vas, a mangán, a magnézium, a kálium, a nátrium, a jód és minden egyéb. Só nélkül nincs normális vérképződés, mert a hemoglobin-termelés elengedhetetlen alapanyaga a vas, ami eltávozna szervezetünkből, és a vérsejtek szétesnének. De mint minden jóból, ebből is megárt a sok! Éppen ezért bánjunk csínján a sóval, és ha nem is tekintjük istennek, mint némely ókori nép, becsüljük meg ezt a hasznos, gyakran előforduló, mindenhol elterjedt ajándékát a természetnek.

Zsigmond Enikő