Igen. „Győző úr” számtalan okos, érdekes cikket írt. Nem kapott dicséretet. Most, egy Románia irányában sértő címért, jön a boldog csettintés a szejköly olvasótól.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hányszor szégyelltem el magam a világban jártamkor, mikor arra, hogy Romániából jöttem, a vendégfogadók nem éppen hízelgő szavakat mondtak; olykor elhúzták a szájukat, még akkor is, ha tudták, erdélyi vagyok. A franciák nyomorgó koldusnemzetnek nevezték a románokat, bármennyire is bizonygatják honfitársaink, nem ez a helyzet. Ki is jelentették, hogy ha nem is mindenki ilyen, de nagyon sok a nincstelen kunyeráló, tarháló.
Most sem lehetünk túl büszkék, amikor azt olvashattuk a német lapokban, hogy a bolgárok, az ukránok és a románok egyszerűen idióták. És persze közéjük sorolnak minket, erdélyi magyarokat is, így hát újra szégyellem magam. A Hamburger Morgenpost egy fénykép-sorozatot közölt Rekorder címmel, azzal az alcímmel, hogy Így néz ki egy egészségügyi katasztrófa. Elmondják azt is, hogy mindennek az oka a politikusok többsége, de főleg az eddigi miniszterelnök Sorin Cîţu hozzá nem értése. De vétkesek az ortodox püspökök és pópák is, hiszen oltásellenes szózatokat hangoztattak. „Aki magát beoltatja, halálos ítéletét írja alá” – szónokolta a durăui pópa, bizonyos Theodosie Paraschiv, de Teodosie Petrescu konstancai püspök sem biztatta híveit a vakcinálásra.
És akkor ott az államelnök, Klaus Iohannis, aki a nyár elején kijelentette: „legyőztük a pandémiát!” Erre fel mindenki nyaralni indult. De a kórházbeli pokol kialakulásához közrejátszottak egyes oltásellenes orvosok is. És a nyáron, amikor éppen fel kellett volna készülniük a következő nagy vírushullám érkezésére, nem ezt tették, nagyrészt azért, mert a kormány erre nem adott pénzt. Csak a minisztercsere után igyekezett a helyzeten javítani az egészségügy irányításával megbízott politikus. De a hegy alatti abrakolás nem mindig sikerült, főleg mert a hideg idő beálltakor a polgármesterek nem fűtötték a kórházakat. Mint ahogy az iskolákat és óvodákat sem. A gyógyintézetek, bár oxigént használtak, az elektromos rendszert túlhasználva sokszor kigyulladtak, nem egy beteg égett szénné.
A cikkeik alapján mindezt a német újságírók nagyon jól tudják. Amit elfelejtenek, hogy Erdélyt a győztes nagyhatalmak csapták oda a gazdaságilag, társadalmilag lemaradt Romániához, és annak egy évszázad nem volt elég hátránya behozásához.
Igen. „Győző úr” számtalan okos, érdekes cikket írt. Nem kapott dicséretet. Most, egy Románia irányában sértő címért, jön a boldog csettintés a szejköly olvasótól.
Írt, csakhát dicsérő jelleggel.
Na, de úgy látszik, hogy a Győző úr is végigment a damaszkuszi uton.
Na, így na Győző úr, végre öt évtízed után se késő.