Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyetemi hallgatók ezrei kerültek karanténba Kínában

Egyetemi hallgatók ezrei kerültek karanténba Kínában Külföld

Egyetemi hallgatók ezrei kerültek karanténba az északkelet-kínai Talienben, miután a kikötővárosban a koronavírus delta variánsa okozta járványhullám ütötte fel a fejét.

Hirdetés
Hirdetés

A Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfői jelentése szerint a 7,45 millió lakosú városban, amely Liaoning tartomány székhelye, vasárnap megkezdték a teljes lakosság tesztelését.

A talieni egészségügyi hatóságok vasárnapi közlése szerint a város közigazgatási területéhez tartozó Csuangho egyetemi negyedének két kollégiumát ürítették ki, miután fertőzötteket azonosítottak az ott lakók között. A kollégiumban lakó, összesen 3291 egyetemi hallgatót karanténszállásokra szállították át. További 7884 hallgatót pedig, akik az egyetemi negyed más kollégiumi épületeiben laktak, a vesztegzár alá vont szálláshelyükön köteleztek karanténra.

Talienben az első, a jelenlegi járványhullámhoz kapcsolódó Covid-19-es megbetegedést november 4-én regisztrálták. A beteg a város egyik hűtőraktárának dolgozója. Az új járványhullámhoz kapcsolódóan azóta vasárnapig összesen 260, helyi fertőzésből eredő esetet jelentettek Talienben. A kikötővároson keresztül érkezik be Kína hűtött áru importjának 70 százaléka, és itt tárolják az ország hűtött áruinak mintegy egyharmadát, közel 400 ezer tonnányi hűtött árucikket – írta egy vasárnapi cikkében a Global Times című kínai lap. Az új járványgóc felbukkanását követően azonban november 8-ától felfüggesztették az összes, importált hűtött árut kezelő vállalat működését Talienben. A város már két, hűtött árukhoz kapcsolódó járványhullámon van túl – tavaly júliusban, majd decemberben azonosítottak hasonló eredetű járványgócokat.

Kínában a járvány legutóbbi hulláma október 17-én kezdődött, és az ország több tartományára terjedt ki, jóllehet a napi esetek száma más, a járvány sújtotta országokhoz képest kifejezetten alacsony maradt. Vasárnap az ország szárazföldi részén 32 új, belföldi fertőzésből eredő Covid-19-es megbetegedést jelentettek, ezek közül 25-öt Liaoning tartományból. Kína a járványkezelésben a „zéró Covidnak” is nevezett stratégiát alkalmazza, mely alapján a hatóságok új esetek felbukkanását követően egyebek mellett gyors kontaktkutatással és szigorú korlátozásokkal igyekeznek minél hamarabb nullára visszaszorítani a napi esetszámot.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások