A csodavárás folytatódik

Nagy volt Kovászna megye, na meg városunk, Sepsiszentgyörgy labdarúgást szerető lakosainak öröme, amikor csapatunk az ország elsőosztályú labdarúgó-bajnokságában helyet harcolt ki magának. Ez az örömmámor kezd alábbhagyni. Kevesebbet írnak róluk, latolgatják a bajnokságban maradásuk esélyeit – az eddigi teljesítményeket véve alapul.

A labdarúgás – szerintem – művészet. Vannak, akik közvetlenül veszik ki a részüket a játékban, pl. edzők, játékosok, játékvezetők. Mások anyagiakat biztosítanak, mások biztosítják a játékhoz szükséges feltételeket. Sorolhatnám tovább, de én sem tudhatok mindent, csak egy vagyok a rajongók közül.

Mi, a nézőközönség a sok munkából azt látjuk, ami a pályán megy végbe. Ami történt a helyi labdarúgás berkében, a nagyközönség csodaként nyugtázza mind e mai napig. Ahhoz, hogy csodát műveljen valaki, valamilyen téren nagyon sokat kell dolgoznia szívvel-lélekkel, tudással, hozzáértéssel. Ezt tették a mieink is mérkőzésről mérkőzésre! Úgy érzem, akik ezt megvalósították, képesek lesznek megvalósítani a csodák csodáját is, hogy ne a bennmaradásért küzdjenek, hanem az első hat hely valamelyikéért.

Jelenleg a csapat túlságosan szerényen viselkedik a pályán, túlságosan tiszteli az ellenfelet. Az ellenféllel szembeni tiszteletnek abban kell megnyilvánulnia, hogy csak egy-két góllal rúgjunk többet, mint amennyit ők nekünk. Csapatunk tagjai ugyanúgy hús-vérből vannak felépítve, ugyanazt a labdát rúgják, amit az ellenfél, ugyanúgy tizenegy mezőnyjátékosból tevődnek össze, minden tény ugyanaz, mind az ellenfélnél. Nem játszhatnak alárendelt szerepet!

Kívánom, hogy a bajnokság befejezéséig, mindnyájunk örömére, valósítsák meg a csodák csodáját!

Kusztos András, Sepsiszentgyörgy