keso banat,,,,a fenvalo fizet,,,,
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A találkozó után az utóbbi szervezet vezetője, dr. Dina Mergeani elmondta: a tesztelés költségeit az egészségbiztosítási pénztár vagy a minisztérium fedezi majd, így a betegek számára ingyenes lesz. A páciensek szűrését csak azok a háziorvosok végzik majd el, akik ezt óhajtják – tette hozzá.
Alexandru Rafila az ingyen tesztkészletek mellé védőfelszerelést is ígért. Tájékoztatása szerint a háziorvosok kezelést is felírhatnak majd a koronavírusos betegeknek. Hozzátette, a tesztelési lehetőségre azért van szükség, hogy a kezelés felírását „legalább egy minimális vizsgálat” előzze meg.
Az illetékesek egyöntetűen egyetértenek abban, hogy nem kell kötelezővé tenni az oltási igazolványt a templomokban – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila hangsúlyozta, továbbra is foglalkoznak a Covid-igazolvány bevezetését előíró törvénytervezettel, keresik azt a változatot, amelyet majd elfogadhat a parlament és alkalmazni lehet, „amikor a járványhelyzet megköveteli”.
A tárcavezető leszögezte, abban mindenki egyetért, hogy a templomi szertartásokon nem kell kötelezővé tenni a Covid-igazolványt. Az egyházaknak oktató-nevelő szerepük is van, és azáltal, hogy a szabályok betartására biztatják a híveket, hozzájárulhatnak a járvány ellenőrzés alatt tartásához – érvelt Rafila.
Cáfolta az egészségügyi miniszter, hogy a pénteki kormányülésen vita alakult volna ki az országba beutazók kötelező koronavírus-tesztelésének esetleges bevezetése kapcsán. Alexandru Rafila azt állítja, megvizsgálták az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) ajánlásait, és megállapodtak abban, hogy hatékony és kivitelezhető megoldásra van szükség.
A tárcavezető rámutatott, az ECDC azt javasolta, hogy az omikron variáns terjedésének fékezése érdekében az Európai Unión belül teszteljék az utazókat. A miniszter szerint alaposan meg kell fontolni egy ilyen intézkedést, elsősorban logisztikai szempontból, oda kell figyelni arra, hogy alkalmazható legyen.
„Mondok egy példát: ha a téli ünnepek alatt le kell tesztelni naponta 100 ezer személyt – és itt nem a reptéri tesztelésre gondolok, hanem arra, hogy a vörös zónákból érkezőknek tesztelniük kell a nyolcadik napon a karantén feloldása érdekében -, ez nem valósítható meg, ha otthonukban kell levenni tőlük a mintát” – magyarázta.
Rafila azt mondta, nem volt „semmiféle vita” erről a katasztrófavédelem vezetőjével, Raed Arafattal. A miniszter álláspontja szerint meg kell vizsgálni, hogy mely országok esetében magasabb az új vírusvariáns Romániába való átterjedésének kockázata, és azt is meg kell nézni, hogy miként járnak el más országok, majd ennek alapján kell dönteni a Romániában alkalmazandó intézkedésekről.
„Elsősorban tesztelésről beszélünk vagy egy dokumentumról, amely igazolja, hogy az illető elvégezte a tesztet a Romániába való beutazását megelőző 48 órán belül. De még el kell dönteni, hogy mely kategóriákra, illetve mely országokból érkezőkre érvényes ez” – fogalmazott.
A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) péntek este közölte, hogy az egészségügyi minisztérium és az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) ismét megvizsgálja, indokolt-e negatív RT-PCR-teszthez kötni az ország területére való belépést december 5-étől.
A DSU cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a pénteki kormányülésen „nézeteltérések” adódtak a téma kapcsán.
A közleményben rámutattak, a koronavírus omikron variánsának terjedésével kapcsolatos bizonytalanság miatt, illetve tekintettel arra, hogy a teljeskörűen beoltott vagy a betegségen átesett személyek is megfertőződhetnek, az INSP december 2-án küldött egy átiratot a DSU-nak és az egészségügyi minisztériumnak, amelyben javasolta, hogy ezután csak negatív koronavírusteszttel engedélyezzék a belépést a Romániába érkezők számára, függetlenül attól, hogy milyen járványügyi besorolású országból érkeznek.
(Agerpres)
keso banat,,,,a fenvalo fizet,,,,
„Amikor a járványhelyzet megköveteli”… a szokott totojázás, halogatás – hátha nem is lesz 5. hullám, hátha soha nem követeli meg a járványhelyzet a népszerűtlen intézkedéseket, hátha behunyom a szemem, és akkor a vírus nem lát…Most, amikor úgymond lépéselőnyben vagyunk a járványhullámok között, amikor lenne idő egy intézkedést meghozni, megszavazni, határidőket szabni a betartásukra, stb., ülünk a kezünkön, fő hogy a szék megvan – amikor meg a „járványhelyzet megköveteli”, amikor rég rossz, amikor egyértelműen nem lehet egy olyan intézkedést hozni, hogy „hétfőtől csak a 10 napnál régebb oltottak jöhetnek munkába” – nna, akkor magyarázkodunk. Nacccerű, kérem szépen, tapsolok, gratulálok, és csóválom a farkam.