Végre megjött az esze!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A katolikus egyházfő ciprusi és görögországi látogatása után újságíróknak azt mondta a történtekkel kapcsolatban.
„A történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni. Gondoljunk csak Napóleonra. Gondoljunk a náci diktatúrára, valamint a kommunistákra” – mondta Ferenc pápa.
Szerinte a történelem során egyik ilyen „anakronizmus” sem működött. Úgy fogalmazott, az Európai Uniónak óvatosnak kell lennie, nem léphet az ideológiai gyarmatosítás útjára, mert ez megosztja az országokat és bukásra ítéli az uniót.
Kijelentette azt is, hogy az EU-nak tiszteletben kellene tartania a tagországok belső struktúráit, azok sokszínűségét és nem szabadna megpróbálnia egységesíteni őket.
„Veszélyes, ha van egy szuperhatalom, amely gazdasági, kulturális és szociális értelemben is diktál a többi országnak” – érvelt a katolikus egyházfő.
(VaticanNews)
Végre megjött az esze!
Hát nem éppen Napoleon volt akkor a hunyó mert a pápának kellett volna a koronát a fejére helyezni ,de NB kivette a kezeiből és őmaga helyezte a saját fejére.A jakobinusok voltak a vadak meg a veszettek a francia forradalom idején .Szörnyű gyilkosságok nemesek,egyháziak,parasztok (Vandeè)
ellen ,nyaktilózás bárkivel szemben,a sors úgy adta ,hogy egymást is írtották…,méltó’
utódjaik a bolsevikok voltak…azok is szépen nyírták egymást.
csak az egynek nem vilagos….
Ugyan már, papus! Téged nem zavart eddig semmi keresztények elleni támadás! Az igazi pápát zavarta volna, ezért van ő félreállítva!