„A költészet trendi”

Azért írtam címbe a „trendit”, mert igenis erről van szó most. Angol szó, a Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára című hatalmas könyvben szerepel a trand, cselekvést jelző, minősítő fogalom, jelent alapvető, jellemző, irányadó áramlatot. Nos, a mai magyar nyelvben még nem honosodott meg, de veszettül berontott ide-oda. Felkapott lett, fájdalmas jelenléte azért is bosszantó, mert épp az irodalomban ügyködők kapták fel az idegent, dédelgetik a szervezkedők. Trendi.

Irodalmi lapban, plakáton így van jelen: A költészet trendi. A színesen égbe kiáltó plakát szemetesláda, seprű után fohászol a maga nyelvén. Jelenlétét a magyar anyanyelvünkben igen nehezen tudom magyarázni. Nem is egyszeri eset az említett. Zsúfolva a mai magyar nyelv idegen és kelletlen, szükségtelen szavakkal.

A trendi tehát egyedi eset, ezért szólunk róla. És azért is fájdalmas, mert irodalmárok szerveznek, szervezkednek a kalap alatt. Kérdem egyiküktől, miért jelenik meg a lapban ez és több idegen szó, halmazzal, fölháborítva az olvasókat?  Döbbenten mondja, így van a kéziratban. – De hát a szerkesztő(ség) sem nyelhet le mindent, hiszen épp ezért van, ül, áll ott! Rostálni kell!

Nem lehet folytatni az enyhén szemrehányó beszélgetést, ugyanis lelép a szerkesztő, amikor kenyértörésig jutunk. Marad fölöttünk a magyar anyanyelv sötét fellege. Aki nem követi a nagyképű műkedvelőt, kenyerét féltheti? Százával hozhatunk eseteket és nemcsak az itteni magyar nyelv védelmében. Jön a válaszok, érvek között a kommunista világrengésben itt, Erdélyben, másutt: Ez a reális valóság…

És fölragyog a maga idegen, ködös idejében százszor is az idegenség lappangó sikerélménye. Ez ám a „trendi”. Aki Székelyföldön, Budapesten, egy földarabolt ország maradékán az idegent ápolja dédelgetve, a maga jövőjét ápolja nemzetünk vesztére.