A tizedik Háromszék Kultúrájáért díj

A felújított sepsiszentgyörgyi református vártemplom több évszázados falai között adták át szombaton, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. A magyar kultúra napjához kötődő esemény hangulatának és színvonalának megteremtéséhez nagyban hozzájárult a nemzetközi hírnevű Vox Humana Kamarakórus fellépése.

A balsors mindig mulandó, mert a megpróbáltatások után a Jóisten elhozza szívünkbe a víg esztendőket, és begyógyítja a sebeinket – jelentette ki meggyőződéssel az immár 199 éves nemzeti imánk közös megszólaltatása után az egybegyűlteket köszöntő és megáldó Dénes Előd vártemplomi lelkipásztor.
A félévszázados múlttal, valamint számtalan hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkező, Szent II. János Pál pápa előtt is fellépő és az áldásában részesült kamarakórus ezúttal is elvarázsolta a közönséget.

A Háromszék Kultúrájáért díjjal „a figyelem központjába szeretnék állítani mindazokat, akik több évtizeden keresztül meghatározták a megye és a térség kulturális életét. Akik szakmaiságukkal, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal, emberi szerénységükkel egész közösségünket szolgálták” – mutatott rá Tamás Sándor megyetanácselnök ünnepi beszédében.

Ebben az esztendőben rendhagyó módon két díjat osztottak. Az egyiket – első ízben a történetében – post mortem ítélték oda a nemrég elhunyt Deák Gyula Levente intézményvezetőnek. Munkásságáról a megyei tanács elnöke így nyilatkozott: „életpályája tanúságtétel arról, hogy a kitartó építkezés, a művészi meg nem alkuvás, a hagyomány és a megújulás szinergiája, a tehetségek felkarolása és a keretek megteremtése együttesen hozhatta létre azt a csodát, amit ma Háromszék Táncegyüttesnek nevezünk”.

A tevékenységét és személyiségét felvillantó kisfilm lejátszása után Könczei Árpád, Budapesten élő zeneszerző és koreográfus, öröklétbe szenderült táncházas cimborájáról, barátjáról, munka- és pályatársáról szóló méltatását Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója olvasta fel. Az oklevelet a fájdalomtól megtört özvegy, Péterffy Csilla vette át.

Háromszék Kultúrájáért díjban részesült a 49 esztendeje Kézdivásárhelyen tevékenykedő Vetró-Bodoni András szobrászművész, oktató is. Egykori diákja, Tamás Sándor felidézte: „nagy hatással volt ránk, szárnyainkat bontogató kamaszokra. Derűs nyugodtságával, már a puszta jelenlétével is életleckéket adott, egyengette látásmódunkat”.

„A Vetró család, András és Zsuzsa Kézdivásárhelyre való költözésével mi, tanítványok, nagyon jól jártunk. A szakmai felkészültségen és a tanári kvalitásuk mellett fiatalos mentalitást és új attitűdöt hoztak magukkal a nagyvárosból, ami nekünk, diákoknak nagyon tetszett. Megjött egy fiatal tanárházaspár, aki a szó igaz értelmében vagány volt, nagyvonalú, közvetlen. Lestük minden szavukat, gesztusukat, mert nemcsak munkásságukkal, hanem életvitelükkel is jó példát mutattak (…) A Vetró házaspár – akárcsak a Kosztándi – nemcsak órán és szakkörön oktatott bennünket. Munkáinkkal eligazításért bármikor felkereshettük a műteremben, de otthon, a lakásu-kon is. Tanárnál sokkal többek, mentoraink voltak, akikre emberként is bármikor számíthattunk” – idézte fel egykori mesterével kapcsolatos élményeit a méltatására felkért Vargha Mihály szobrászművész.

A kitüntetett meghatódva vette át az általa élete legértékesebb kitüntetésének nevezett díjat, amelynek becsét növelte, hogy egykori tanítványai nyújtották át, akikre társaik sokaságával együtt nagyon büszke.
Visszapillantván felidézte, hogy Kézdivásárhelyre közvetlenül a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakának elvégzése után került 1973-ban, az akkori művelődési bizottság (Plugor Sándor, Nemes Antal és Sylvester Lajos) felkérésére, és saját bevallása szerint az elmúlt 49 év alatt egy pillanatig sem bánta meg, hogy megtette ezt a lépést. Az alkotás rejtélyeibe Zsögödi Nagy Imre festőművész vezette be, amint a természet törvényeit is ő ismertette meg vele.

A családját tekintve sváb és olasz felmenők leszármazottja, azonban a jó emlékű Sylvester Lajos szerint már rég „székellyé vedlett”, és ezt így is érzi, ehhez a közösséghez tartozónak vallja magát. „Ha az erőm és az ihletforrásaim nem apadnak el, meg a múzsáim továbbra is homlokon csókolgatnak, akkor még tenni fogok – remélem” – fejezte be rögtönzött beszédét Vetró.

A méltóságteljes és léleksimogató ünnepséget a Vox Humána Kamarakórus által előadott Szózat felcsendülése, majd a székely himnusz közös eléneklése zárta.