Egy személyt letartóztattak, két másikat pedig bírósági felügyelet alá helyeztek pénteken, egy kiskorú szexuális kizsákmányolása miatt – tájékoztat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) Kovászna megyei területi irodája.
Az idézett forrás szerint a 15 éves lányt 2019 és 2021 között fogságban tartották, szexuálisan kizsákmányolták, valamint fizikailag és pszichikailag bántalmazták.
„Az ügyben megállapítást nyert, hogy 2019 folyamán az egyik vádlott kereskedett saját 15 éves lányával, egy másik vádlott otthonába szállítva őt, hogy az pénzért cserébe kihasználja a kiskorút. A cselekményt kényszerítéssel, félrevezetéssel és a kiskorú feletti hatalmi helyzetével, valamint a kiskorú iskolai végzettsége, testi/szellemi fejlettsége és a függőségi helyzetéből adódóan nyilvánvalóan kiszolgáltatott helyzetével visszaélve követte el. A másik két vádlott megverte, fogságban tartotta, szexuálisan kizsákmányolta, és munkára kényszerítette az áldozatott a 2019 és 2021 közötti időszakban, amely alatt a sértettet fizikai és pszichikai erőszak alkalmazásával, kiszolgáltatottságát kihasználva, szolgaságban és szabadságától megfosztva tartották. Ez idő alatt a két vádlott mindvégig a gyermekével kereskedő vádlott támogatását élvezte” – olvasható az Agerpres által idézett sajtóközleményben.
Csütörtökön a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség Kovászna megyei területi irodájának ügyészei elrendelték a három vádlott 24 órás őrizetbe vételét, akik ellen gyermekkereskedelem, kiskorú bántalmazása, folytatólagosan elkövetett nemi erőszak és gyermekkereskedelem bűntette miatt folyik nyomozás. Az ügyészek a házkutatások során több olyan bizonyítékot találtak és foglaltak le, amelyeket az ügy felderítéséhez fognak felhasználni.
Pénteken a Kovászna megyei törvényszék elrendelte az egyik vádlott előzetes letartóztatását, a másik két vádlottat pedig bírósági felügyelet alá helyezték.
Az akció a Kovászna megyei szervezett bűnözés elleni szolgálat, a kézdivásárhelyi rendőrség, a Kovásznai megyei rendőr-főkapitányság kriminalisztikai osztálya, a Kovászna megyei különleges bevetési egység és a Kovászna megyei csendőrség közreműködésével zajlot.
A kiskorút pszichológiai tanácsadásban részesítették és a gyermekvédelem gondozásába helyezték.
(Agerpres)
Én azt hittem hogy ilyen disznosag Erdélyben nem fordulhat elő. Biztos vagyok benne hogy cigányok