Gondolkodom…

Végiggondolta már valaki, hogy mit is hozott ez a felgyorsult világ?! Korábban haladt a társadalom a jó széles, kitaposott úton, és lépett az elődök nyomdokába. Nemzedékek nőttek fel ugyanazon elvek szerint, s ami változás mégis bekövetkezett, az fokozatosan beépült az elfogadott szokások közé, vagy ha mégsem váltotta be a reményeket, akkor lassan kikopott. Megszoktuk, lehetett tudni, hogy mikor mi várható, mikor jön, jött el valaminek az ideje. Szigorú normák voltak, nagyon figyeltek, irányított „a párt, a hatalom” mindent, de biztosították az egészséges fejlődést.

Nem sírom vissza a régit, de ami most van… Gyerekkoromra gondolok, amikor sokkal nagyobb értéke volt az adott szónak. Ha levélben megegyeztem valakivel, hogy egy adott napon találkozunk, akkor elutazhattam hozzá akár 50 km-re is, tudtam, hogy ott lesz, mert azt mondta! Ma? Ha valakivel találkozni akarok, rácsörgök előtte, hogy tudjam, ott lesz-e vagy sem.

Különben a mobiltelefont egy szükséges rossznak tartom. Olyan eszközt adtunk a gyerekeink kezébe, amelyeknek mi sem ismerjük a hatását. Gyermekeink teljesen kikerültek az ellenőrzésünk alól. Fogalmunk sincs, kivel csettelnek, leveleznek, s valójában ki az, vagy az-e, akinek kiadja magát.

Mi is felelőtlenek vagyunk. Nem figyelünk oda, és még most sem figyelünk az új, felgyorsult, megváltozott világra… A legtöbb ember az autóbuszon nyitott táskával maga mellett, a farzsebéből félig kilógó pénztárcával utazik, mind felkínálják magukat a tolvajoknak. Persze, Székelyföldön nem lehet ilyen baj. Tudom, hogy így volt. Régen a seprűvel kitámasztott ajtóban hagytuk az üzenetet, hogy nem vagyunk otthon… Igen ám, de mi is nagyon megváltoztunk!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy