Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ciolacu: az energia drágulása az infláció oka

Ciolacu: az energia drágulása az infláció oka Románia

A villamos energia és a földgáz drágulása okozta a jelenlegi inflációt, melynek megállítása prioritást jelent – jelentette ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Ciolacu a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozott vasárnap este erről a témáról, emlékeztetve, hogy jelenleg érvényben van a sürgősségi kormányrendelet, amely 2 hónapig támogatja a háztartási fogyasztókat, a kis- és középvállalkozásokat és az élelmiszeripar ágazatát az energiaszámlák kifizetésében.

„Ez alatt a két hónap alatt az illetékes minisztériumnak és a kormánynak további javaslatokkal kell előállnia a következő időszakra” – magyarázta.

Ciolacu szerint az áfa-csökkenés az infláció csökkenéséhez vezet, de egyéb intézkedésekre is szükség van emellett, mivel az infláció megállítása prioritást élvez.

Rámutatott, hogy ő idén semmiképpen nem javasolja az adótörvénykönyv módosítását, és hangsúlyozta, hogy ebben az évben biztos nem fognak új adók megjelenni.

Kérdésre válaszolva elmondta, az egységes adókulcs megszüntetésével is egyetértene, rámutatva, hogy az Uniós tagállamok túlnyomó többsége is megtette már ezt a lépést.

Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a társadalombiztosítási hozzájárulás (CAS) 25 százalékról 20 százalékra csökkentése jelentené a megoldást a bérek emelkedésére.

Cîţu egy vasárnapi Instagram-bejegyzésben azt írta, a CAS 25%-ról 20%-ra csökkentése esetén az átlagbérnek megfelelő összeget kereső személy mintegy 317 lejjel nagyobb fizetést kapna.

A liberális pártelnök hozzátette, a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése növelné az emberek bevételeit, az áfacsökkentés pedig mérsékelné az inflációt.

„Az energiaügyi miniszternek rengeteg magyarázattal kell szolgálnia”

Marcel Ciolacu szerint Virgil Popescu energiaügyi miniszternek „rengeteg magyarázattal kell szolgálnia” az energiaválsággal kapcsolatban.

„Továbbra is úgy gondolom, hogy az energiaügyi miniszternek rengeteg magyarázattal kell szolgálnia arra vonatkozóan, hogy miért jutottunk ebbe a helyzetbe. Nem hiszem azonban, hogy most van itt a pillanat vétkeseket keresni. Most megoldásokat kell keresnünk, ezt várja el tőlünk a lakosság” – fejtette ki Ciolacu a Digi 24 hírtelevíziónak vasárnap este.

Megemlítette, hogy az energiaszabályozó hatóság (ANRE) már nem rendelkezik hatáskörrel az energia- és gázárak szabályozása terén a Ludovic Orban volt kormányfő által kiadott sürgőségi kormányrendeletnek köszönhetően.

Kifejtette, ebben a kérdésben meggyőződéssel támogatja a Román Nemzeti Bank szóvivője, Daniel Suciu kijelentéseit, melyek szerint „az energiaárak liberalizálása kaotikusan zajlott Romániában”, és az Európai Bizottsággal ezen a téren folytatott tárgyalásokat „nem kezelték felelősségteljesen” az arra illetékesek.

A szociáldemokrata elnök tagadóan válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy beszélt-e a kormányfővel az energiaügyi miniszter eseteleges menesztéséről. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás