Hajt, hogy még jobb legyen!

A kézdivásárhelyi Lénárt Paula hamarosan második évét kezdi a nyolc legnevesebb amerikai egyetem közé tartozó Dartmouth College diákjaként. Az iskola kosárcsapatában újoncként még viszonylag kevés játéklehetőséget kapott, viszont annál inkább számolnak vele a romániai felnőtt válogatottban, amellyel a nyáron hatodikak lettek az elefántcsontparti Abidjanban zajlott VIII. Frankofón Játékokon. A 21 éves kosaras tehetség kemény edzésekkel töltötte a nyarat, itthon tartózkodása során időt szakított arra is, hogy a tőle megszokott nyíltsággal meséljen lapunknak amerikai tapasztalatairól.

A KSE kosárlabda-szakosztályának egykori növendéke magyarországi kitérő után döntött úgy, hogy sportösztöndíjjal a tengerentúlon folytatja tanulmányait és sportpályafutását. Elnézve Paula lelkesültségét és elszántságát, nem is kérdés, a lehető legjobb döntést hozta, amikor belevágott ebbe a kalandba.

A Dartmouth egy úgynevezett Ivy League (Borostyán Liga) egyetem, tehát a nyolc amerikai elitegyetem egyike. „Nem könnyű, de minden pillanat megéri” – ragadja meg a lényeget a fiatal tehetség, aki alig várja, hogy visszatérjen és folytathassa tanulmányait. Ami pár napon belül be is következik, szeptember 11-én már az idény első edzésén fog részt venni.

A csapat számít, nem az egyén
– Számítottam rá, hogy nehéz lesz, egyrészt azért, mert fizikailag sokkal többet kérnek, mint itthon. Az edzések ritmusa teljesen más, intenzitásban és hosszúságban is különbség van, folyamatosan hajtanak, szezonban például három órán át folyamatosan pörgünk, 30 másodperces szünetekkel. Rengeteget kondizunk, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy erősek legyünk, ami sérülés-megelőzés szempontjából fontos. Bírni kell akkor is, amikor már feladnád, nincs kifogás – meséli határozottan.

Az újoncok hagyományosan kevés játéklehetőséget kapnak az egyetemi bajnokságban, az elsőévesek közül ő játszott a második legtöbbet, de ami lényegesebb: rengeteget tanult ebben az évben.
– Megtanultam például azt, hogy értékeljem a csapattársaimat. Az edzőnk nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megértesse, a csapat a fontos, nem az egyén. Akármi történik, mindegy, ha egy percet sem játszol, ha a csapattársad kosarat dob, annak te úgy kell örülj, mintha te dobtad volna. Ebből a szempontból sokat fejlődtem, önfeledten tudok örülni mások sikerének. Ne legyél önző! – ezt hajtogatják folyamatosan. Ami még érdekes, az a mentalitás, hogy soha ne elégedj meg saját magaddal, akkor is, ha jól csinálsz valamit, csináld még jobban. Ezt a szezon vége felé egy adott ponton frusztrálónak éreztem a felgyülemlett fáradtság miatt, de utána már hálás voltam azért, hogy azt akarták, még jobb legyek.

Nagy a hajtás, nincs megállás
Az Egyesült Államok kilencedik legrégebbi egyetemén nincs lazsálás: már reggel 6.45-től kondiedzés van, 10-től délutánig előadások, majd délután következik a maratoni, háromórás edzés, technikai elemek gyakorlásával, taktikával, egymás közti játékkal. A kosaras lány szerint jó időbeosztással a sport és a tanulás jól megfér együtt, az itthoni rendszerhez viszonyítva viszont rengeteget kell órákon kívül dolgozni, ami plusz terhet ró a diákok vállára. De ez nem szegi Paula kedvét, lelkesen és szorgalmasan tanul, eredetileg a kötelező tárgyak mellett a pszichológia iránt érdeklődött, de mostanra a design és építészet keltette fel figyelmét.

– Nem ment a legjobban a bajnokságban a Big Greennek, ahogy a csapatot nevezik, viszonylag fiatal keretünk volt, hat újonccal és mindössze egy végzőssel, ez sokat elvett a hatékonyságunkból. Ráadásul a szerencse sem állt mellénk, nem 20–30 ponttal veszítettük el a mérkőzéseinket, hanem nagyon szorosan, általában a legvégén 1–3 ponttal kaptunk ki, ami mentálisan nagyon megdolgozta a csapatot. De próbáltunk pozitívak maradni, elfogadni a tényeket, és a következő idényre fókuszálni. Tavasztól már elkezdtünk erre gyúrni egyéni, páros és kiscsoportos edzésekkel – részletezi, kiemelve, hogy a Dartmouthnak 17 bajnoki címe van, minden idényben a 18-ra készülnek („Mind on 18”), ez a jelmondatuk.

Hiányzott a vezéregyéniség
A nyár sem a pihenésről szólt számára, precíz edzésterv szerint folyamatosan hajtotta magát, ez alól „felmentést” a júliusi, elefántcsontparti Frankofón Játékok jelentettek, ahol a romániai válogatott hatodik lett, úgy, hogy Paula és a sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincső is sokat hozzátett a csapat játékához.

– Az ötödik hely simán meg kellett volna legyen, de az utolsó, Mali elleni meccsen már fejben nem voltunk ott (69-74 – szerk. megj.). A hatodik hely sem rossz, teljesen reális. A felkészülés során rengeteg sérülés hátráltatta a közös munkát, folyamatosan cserélődött a csapat, az U20-asok két nappal előtte csatlakoztak hozzánk, a tunéziai felkészülési turnéról a fél csapat fertőzéssel jött haza, antibiotikumos kezelést kapott, plusz a malária elleni gyógyszer is megviselte a szervezetünket, nem beszélve a magas páratartalomról. Ennek ellenére nagyon jó volt a hangulat, sokat barátkoztunk, amikor szabadnapunk volt, kirándultunk, ismerkedtünk az országgal – sorolja a tapasztalatait.

A Dragan Petricevic és Milan Medved által irányított válogatott a tornán 25 év alatti játékosokból tevődött össze, és ez is beleszámított a végeredménybe.

– Úgy gondolom, hiányzott egy idősebb játékos, nem volt igazi vezéregyéniség, aki vállára vette volna a csapatot a nehéz pillanatokban és őrá tudtunk volna építeni Az is érződött, hogy a legtöbb játékos nem alapember a hazai bajnokságban, és ez volt talán a legnagyobb gond. Nehéz egy nemzetközi versenyen felelősséget vállalni, mondjuk bedobni azt az utolsó másodperces dobást, ha nem szoktad meg az ezt a fajta nyomást. Nem akaratban volt hiány, hanem játéktapasztalatban, sokszor hoztunk olyan döntéseket, amiket egy tapasztalt játékos másképp oldott volna meg – fogalmazott, burkoltan kifejezve véleményét a jórészt idegenlégiósokra építő hazai bajnokságról. <