Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ingyenes segélyvonalak indultak az ukrajnai menekültek számára

Ingyenes segélyvonalak indultak az ukrajnai menekültek számára Románia

Román, ukrán és orosz nyelvű ingyenes segélyvonalakat és egy weboldalt indított szerdán két nemzetközi cégcsoport romániai leányvállalata az ukrajnai menekültek számára.

Hirdetés
Hirdetés

A honlap fejlesztőinek tájékoztatása szerint az 0800 360 880-as szám Romániából, a 0800 801 489-as szám pedig Ukrajnából hívható közvetlenül telefonon naponta 8 és 18 óra között. A vonalakat használhatják más országok Ukrajnában tartózkodó állampolgárai is, ha Romániába készülnek, és információkra, segítségre van szükségük.

A két számot hívhatják azok a román állampolgárok is, akik az országba érkezett ukrajnai menekülteken szeretnének segíteni. Felajánlásaikat a https://refugees.ro/ weboldalon összesítik. A közlemény szerint a honlapon eddig már több mint 2000 felajánlást regisztráltak, a román állampolgárok főként szállással, szállítással, tolmácsolással, gyógyszerekkel és élelmiszerekkel segítenék a menekülteket.

A weboldalt a FSP Global Group és a GM Ltd indította el. Az előbbi vállalat fő tevékenységi területe az ügyfélszolgáltatások kiszervezése, utóbbi játékfejlesztéssel foglalkozik. Mindkettőnek van Kolozsváron is irodája.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás