„Ez az ember Isten Fia volt!”

Nagypéntek az „örök gyász e nagy napja”. Látjuk a tisztát, a bűntelent, és az ellene tornyosuló emberi indulatokat. Látjuk a kereszt alatt önmagunk. A viszonyulásunk mindig ítéletet is hordoz magában. A nagyszerűhöz való viszonyulásunk mondja ki az ítéletet, mert ahogy reagálunk, az maga az ítélet.

Egy múzeum igazgatója személyesen kísért végig egy magas rangú vendéget, megmutatta a múzeum legértékesebb festményeit. A látogató unottan végigballagott a festmények előtt, alig-alig pillantott rájuk s végül a kijárathoz érve ezt mondta: No, nem sok gyönyörűségem telt ezekben a mázolmányokban. Mire az igazgató szerényen megjegyezte: Engedje meg, uram, hogy emlékeztessem, ezek a festmények évszázadok kritikáját kibírták, és éppen ezért kerültek ide, a legféltettebb terembe. Ezek már nem kerülnek zsűri elé, ezek a képek maguk a zsűri, minden néző zsűrije! Az öné is az volt. Isten önnel!

A kereszt mindannyiunk zsűrije! Miközben újra háborús helyzet van Európában, a kereszt alatt látjuk a Jézus köntösére kockát vető katonákat. Ha festő lennék, ma ezt festeném meg. Miközben Jézus Krisztus szenved, négy katona osztozik Jézus köntösén. Kockáznak. Van ebben valami hátborzongató – játék a kereszt alatt! Az elembertelenedés örök jelképe ez a kis katonacsoport a kereszt alatt. A viszonyulásban benne van az ítélet! Mégis, Jézus viszonyulásában benne van a kegyelem. És furcsa módon, éppen egy katona, a római százados mondja ki: Ez az ember valóban Isten Fia volt!

Tartós változás csak a szeretetben bontakozik ki. Jézus Krisztus szeretete halálon túlmutató szeretet. Engem minden húsvét ebben erősít meg, és próbálom magamévá tenni Jézus Krisztus viszonyulási módját, aki szenvedései között is értünk imádkozik. Mert a tökéletes szeretet a tökéletlen szeretete! Szeretném, ha minél többen ráébrednénk: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” 

Ruszka Sándor