Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Furcsa ez a cím, különösen így, leírva lep meg, olyan titkok megfejtését sejteti, amelyekhez korábban nem fértünk hozzá, holott jól tudtuk, része az életünknek, mindennapjainknak.
Hajdanán – immár nyugodtan használhatjuk ebben az esetben ezt a régmúltra utaló kifejezést –, valahányszor a sepsiszentgyörgyi dohánygyár előtt vitt el az utunk, kíváncsian pillantottunk be a rendezett udvarra, a patinásan karbantartott virágágyásokra, megcsodáltuk a bejárati kapu és a szépen megmunkált kerítés díszeit, s kicsit irigykedtünk is az ott dolgozókra, akiknek összeszokott csapata ezer szállal kötődött a városhoz. Akik nem cigarettáztak, azok is tudták, s büszkén hangoztatták, hogy az itt gyártott cigaretta vagy szivar a legjobb az országban, időnként meglepődve, de elégtétellel láttuk, hogy hosszú szállítókocsi-sorok kígyóznak az üzem előtt, le egészen a szemerjai hídig.
Persze, furcsa volt az az érzés, hogy éppen a cigaretta viszi el messze földre a mi hírünket, de megnyugtatott, hogy nem az egyedüli hírvivő. Legalább ekkora tekintélye volt a szomszédos textilgyárból kikerült termékeknek, a vasúton túl, a bútorgyárból is rendre indultak hazai és külföldi utakra a bútorokkal megrakott tehergépkocsik.
Most azért ácsorgunk a valamikori cigarettagyár előtt, hogy bebocsáttatást nyerjünk, beléphessünk a múltba, végigmustráljuk azt, ami alig negyedszázada még dicsőségszámba ment, mára pedig a teljes enyészet színhelyévé lett. És nézem, reggelente nem csupán olyanok gyülekeznek, akik valaha itt dolgozhattak, hanem egészen fiatalok is, akik, sajnos, sok ilyen, múltra utaló, oda visszavezető eseménnyel találkozhatnak.
A még gyári alkalmazott mérnök vérbeli túravezetőként kacskaringózik a holt gépek között, amelyek közül néhányat azonnal el is lehetne indítani, leülhetnénk egy-egy szekrénnyel tele helyiségben az otthagyott tízórai-maradványt elfogyasztani, az irodahelyiségekben indítani lehetne a számítógépeket, a szűrős szivarokhoz halomban rakva várnak valamire a jókora szűrőcsomagok, s mindenfelé a felhagyott, elhagyott, valamikor pezsgő élet nyomai. Hát igen, sokan húznak hasznot minden bizonnyal még e romhalmazból is, s reméljük, a helyi önkormányzat új tulajdonosként valamennyire helyre tudja hozni azt a tragédiát, ami sok egyéb mellett ezt a gyárat is a mélybe taszította.