Kőrösi Csoma Sándor, a példa

A Kőrösi Csoma Sándor Napok gazdag eseménysorozata idén is a világhírű székely tudós szülőfalujában ért véget, immár hagyományosan. Az istentisztelettel, koszorúzással, díjátadással egybekötött ünnepségen felszólalók által megfogalmazottak évről évre megérintik és megerősítik a hallgatóság lelkét. Az idén elhangzottak érzékeltetéseként, olvasóinknak a nyitó- és záróbeszéd tartalmából nyújtunk ízelítőt.

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a csomakőrösi református templomban tartott ünnepi beszédében rámutatott, egykor ebben az ősi, szent hajlékban imádkozott Csoma Sándor is. Itt tarisznyálták fel azzal a hamuba sült pogácsával, amelynek a tésztáját édes anyanyelvünkből gyúrták. Ami a megpróbáltatásokkal és veszélyekkel tűzdelt magányos útján erőt adott neki a továbbhaladáshoz.
Az egyházi méltóság az emberi létet a fáéhoz hasonlította, amely gyökereivel mélyen a talajba hatolva szívja fel annak tápláló nedvét, hogy a lombja kitárulkozhasson a mindenség felé, és megfürödhessen Isten fényében. Hogy a mélységek és magasságok összeölelkezése és együttmunkálkodása révén végül beérhessen életének értelme, a gyümölcs. Így foganunk meg, érünk be és jövünk a világra mi, emberek is, a térben elmozdulni képes, de mégis erős gyökérzetű, úttal és céllal megáldott teremtményei Istennek.
Ezen az úton pedig haladni kell még akkor is, ha mások kórusban győzködnek arról, hogy nem ez a helyes, és kétségeket ébresztenek bennünk. Hiszen az igazi út csak az Úr által kijelölt, az őseink által ránk hagyott lehet, ami megtart minket, és amin célba érhetünk. Csoma Sándor még a szülőfalujában ráébredt erre, ahol feltöltődött az otthon, a templom és az iskola jótékony energiájával. Átitatódott székely hittel, hogy amit isteni sugallatra kitűzünk magunknak, az kemény akarattal el is érhető. Ebben a meggyőződésében erősítette őt az atyai szó, az anyai imádság és a közösség kisugárzása, amelybe beleszületett. Segítette a retináin, a bő-rén, a lelkén keresztül belé ívódott erdélyi táj. A sokszínű, egymás szeretetére, elfogadására és támogatására ösztönző transzilván hitvilág és szellem. És minket, késői utódokat is ezek segítenek az álmunk és egyben küldetésünk megvalósításában.
Az emlékház udvarán Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Népfőiskola és Emlékközpont vezetője így fogalmazott:
„A világon élő közel nyolcmilliárd fős emberiségnek van egy része, mely még mindig szimbólumokhoz, régről őrzött mintákhoz igazodik ünnepi pillanataiban, hozzájuk fordul kilátástalan helyzetekben. A magyarok többsége ehhez a csoporthoz tartozik. Számunkra Csoma Sándor nemcsak tudós, hanem követendő példa, a járatlan utak, a lehetetlennek tűnő vállalkozások, az emberi léptékben mérhetetlen, megvalósíthatatlan álmok bajnoka.
Akit mi sokszor vándorként emlegetünk, de akit Tibetben inkább így neveznek: zarándok. Aki úgy indult útnak, hogy tudva tudta: az útja végén sem az otthoni táj, sem a győztesnek kijáró babérkoszorú nem fogja köszönteni. Aki pénz és taps nélkül indult, és úgy is érkezett. Akinek a gyors célhoz jutásnál fontosabb volt az útközben szerzett tudás, tapasztalat, a dicsőséges célba érkezésnél maga az út. Aki úgy öltött magára, s viselt jelmezként megbízást, feladatot, idegen nyelveket, hogy közben soha nem szűnt meg székely–magyarnak lenni. Csoma számunkra egy ilyen jelkép, akihez időről időre visszafordulunk. Jó tőle ma is tanácsot kérni, példáján elindulni.”