Máris ??? Majd ha a ravatalon lesz , vissza fogják vonni .
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A csütörtökön nyilvánosságra került döntést a testület május 31-i ülésén fogadták el az 1989. december 21 elnevezésű forradalmáregyesület kezdeményezése nyomán. Az ülés jegyzőkönyve szerint a testület egyhangúlag megállapította, hogy a volt államfő több olyan tisztséget is betöltött a Román Kommunista Pártban, amely a vonatkozó törvény értelmében összeférhetetlen a forradalmár státussal.
A jogszabály ugyanis leszögezi, hogy azok, akik az 1945 és 1989 közötti időszakban bármilyen vezetői tisztséget töltöttek be a kommunista párt helyi, regionális vagy országos szervezeteiben, nem jogosultak a forradalmár státusra.
A Krónika felidézte: a bukaresti katonai ügyészség még 2019-ben vádat emelt Iliescu és több egykori állami vezető ellen a romániai forradalom idején elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.
A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után 862-en meghaltak és 2150-en megsebesültek – szerepel a vádiratban. A legfelsőbb bíróság azonban tavaly novemberben a benne talált rendellenességekre hivatkozva jogerős ítélettel visszautalta az ügyészségnek a vádiratot.
Romániában a 2004-ben elfogadott „hálatörvény” szerint a mindenkori átlagbért tíz százalékkal meghaladó havi juttatásban részesülnek azok, akik döntő módon hozzájárultak az 1989-es forradalom győzelméhez. A jelenleg 92 éves Iliescu volt államfőként a tisztségben lévő elnök járandóságának 75 százalékára jogosult, továbbá állami protokollingatlanban lakik, az állami költségvetésből pedig irodavezetőt és titkárt, kormányőrségi védelmet és szolgálati autó is biztosítanak számára.
Az aktív politizálástól több mint egy évtizede visszavonult Ion Iliescu 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 között volt Románia államfője.
(MTI)
Máris ??? Majd ha a ravatalon lesz , vissza fogják vonni .
B@$$@k meg!!!! Lelőni, vagy háborús bűnökért végre elitélni őt és bandáját!!!!
Băsescuval sem volt olyan nehéz….
Több ezren ingyenélők országunkban!